„Volt, ahol a szülők a hátukon vitték fel a gyereket az osztályterembe”Hír | 2015.06.20.
Pralád tizenkét éves és mozgássérült. Jelenleg a Pető intézet diákja. Hosszú utat járt be, mire odakerült: szülei integrált óvodába és iskolába járatták – előbbi jó volt, utóbbi nem. Egy mozgássérült gyermeknek ma aligha van lehetősége, hogy integrált intézménybe járjon, márpedig a szegregált oktatás semmilyen téren nem kifizetődő.
Nincs rájuk kapacitás, nincs rájuk idő
Magyarországon számos kritériumtól függ egy mozgássérült gyermek oktatási útja. „Nem mindegy, hova született helyileg és társadalmilag, és az sem mindegy, hogy mennyire súlyos az állapota – mondja Dr. Kálmán Zsófia, gyermekgyógyász főorvos, orvos-jogász, c. egyetemi tanár, a Bliss Alapítvány szaktanácsadója. – Nagyobb az esély az integrációra, ha enyhébb a mozgássérülés, és várható önálló mozgás, ám ha súlyosabb a mozgásállapot, és társuló fogyatékosságok is tapasztalhatók – például értelmi vagy érzékszervi problémák –, akkor a gyermeknek még inkább szegregált életútja lesz: speciális óvoda és még speciálisabb iskola vár rá.”
Ami a társadalmi részt illeti: ha a gyermek nagyvárosi, jó érdekérvényesítő képességgel rendelkező szülőkhöz és jó anyagi hátterű családba született, akkor korán megkaphatja a szükséges terápiákat és óvodába, majd speciális iskolába kerülhet, míg a falusi, egyszerűbb hátterű gyermek – akit a szülők az életkora miatt nem adnak kollégiumba – nem számíthat óvodára, integrált iskolára pedig végképp nem.
Először fejlődött. Aztán nem.
Annamária kisfia, Pralád hat hónapos korában nyomon nem követhető okok miatt lebénult, és csak a fejét tudta mozgatni.
„Az orvosok azt mondták, hogy imádkozzunk, és örüljünk, ha túléli ezt az állapotot – meséli az édesanya. – Túlélte.”
A fiú és szülei Békéscsabán laktak, és – a helyi lehetőségeket kihasználva – mindent megtettek a gyerek gyógyulásáért.
„Kórház, lovaglás, torna, pszichoterápia, lovaglás, evés, alvás. Évekig így nézett ki egy napunk. Pralád megtanult enni, beszélni és két bottal járni.”
A fiút hatéves korában óvoda felső csoportjába íratták. „Megszerették a csoporttársai, és ő is jól érezte magát. Szerencsénk volt, mert az óvónők is gondosan kezelték, és volt terápiás foglalkozásis.”
Óvodában egyébként ritkán „tűnik fel” mozgássérült gyermek. Kis- és középső csoportos korban sok a fejlesztés, és a szülők többnyire otthonról hordják terápiára. Dr. Kálmán Zsófia szerint egyébként az óvónők félnek a sérült gyerekektől – a De juRe Alapítvány éppen ezért indított nekik egy programot az integrációra való felkészítésére. „Egy speciális óvoda a lehetőségeitől függően nyújthat mozgásfejlesztést, logopédiát, lovasterápiát, egyéni gyógypedagógiát, kondukciót – mondja a szakértő. – De nemrégiben láttam egy egész rendkívüli módon intelligens, enyhén mozgássérült, súlyos beszédfogyatékos kislányt, akinek az óvodában heti maximum 1x20 perc logopédia jut a szakértői bizottság által előírt 5x40 perc helyett.”
Forrás: NŐK LAPJA CAFÉ
