A Budafoki úton található manufaktúrában szülői értekezletet tartottak, mert a belső udvarra nyíló, földszinti, egy tágasabb lakás méreteivel büszkélkedő helyiségben nemcsak a csokoládét olvasztják nagy kondérokban, de rendezvényeket és speciális programokat is szerveznek. A három szülőt éppen a gyakornoki program részleteiről igazítja el Dénesné Spitzer Éva, a Kockacsoki egyik ötletgazdája a rendezvényszobában, amíg a másik alapító, Dénes Ákos körbevezetett bennünket. A falakat piktogramok díszítik, amelyeken sematikus rajzok segítik az autizmussal élők kommunikációját. Átmentünk a műhelybe, ahol épp akkor állnak neki a napi csokoládégyártásnak, ami Ákos és Tamás feladatkörébe tartozik.

A kézműves csokikat gyártó vállalkozás, azonban nem terméke miatt különleges. Hanem azért, mert a kis cégben hárman dolgoznak, a két tulajdonoson kívül Saláta Tamás, aki a Kockacsoki első autizmussal élő alkalmazottja. Tamás napi négy órában segíti a cégvezető, Ákos munkáját. „A csokik csomagolását, díszítését csinálom, de minden munkafolyamatot kipróbálok, már volt, hogy a temperálást is én végeztem” – lelkesedett Tamás, akinek ez az első állása.

Tamás úgy tekint jelenlegi munkahelyére, mint a megélhetés forrására, ugyanis fő érdeklődési köre a zene. Hangszerkészítő szeretne lenni, de belátja, hogy abból nem könnyű megélni. „Gitározom és énekelek a The Black Hole nevű zenekarban, és bár vannak fellépéseink, mostanában kevesebb meghívást kaptunk. Szoktam éttermekben is zenélni, de emellett mindenképpen szükséges egy állandó munkahely, mert valamiből meg kell élni.” Gyakran előfordul, hogy munka közben is dalra fakad, de általában inkább valami zene szól a műhelyben: „a hangulatunktól függ, hogy milyen zenét hallgatunk, de valami mindig szól, mert zene nélkül lehetetlen dolgozni” – szögezi le az autista zenész.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: HVG