Veszélyes pszichiátriai betegek?Hír | 2013.02.19.
Mindig is jelen volt a félelem az emberekben a “beszámíthatatlan” pszichiátriai betegektől; attól, hogy a mentális állapotuk miatt a közösségre veszélyesek lehetnek - és jobb lenne bezárva tartani őket; sajnos, néha előfordul, hogy ez bizonyosságot is nyer. A veszélyességről szóló vitákban két tábor jellemző: az egyik a “naiv optimista” csoport, akik ellenzik ezt az állítást, és vannak a “törvény és rend” követői, akik nagyon is egyetértenek vele. Mindkét tábornak megvannak a saját statisztikái, véleményei, de nem lehet egyértelműen állást foglalni egyik oldal mellett sem.
A pszichiátriai betegek jogai és a közösség védelme közötti egyensúly biztosítására született Franciaországban a 2011. július 5-i törvény, amelynek előzménye 2008 decemberére tehető. Egy, a Saint-Egreve-i Pszichiátriai Intézetből megszökött skizofrén beteg megkéselt egy huszonhat éves diákot, aki belehalt a sérüléseibe. Pár nappal később Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök ellátogatott a párizsi d’Antony pszichiátriai intézetbe, ahol egy olyan beszédet tartott, melyben egyértelműen megbélyegezte a mentális betegeket, és kijelentette, hogy nem szabadna hagyni, hogy ezek a közbiztonsági szempontból veszélyes emberek az utcán járkáljanak. Sajnos, ezt valószínűleg önnön előítéletei (esetleges félelmei) miatt és politikai haszonszerzésből tette, hiszen azt mondta, amit a meghökkent és ijedt lakosság hallani akart. A beszéd után nem csupán a pszichiátriai betegek lettek kiszolgáltatottak, hanem maga a szakma is gyanússá vált, miközben érdemi szakmai vitákra nem került sor a kérdésben. Ez nagy felháborodást keltett mind az orvosok, mind az ápolók körében.
Egy korábbi, 1990-ben elfogadott, a pszichiátriai betegfelvételt szabályozó törvény szerint a közigazgatás és a pszichiáterek között egy kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatnak kell lennie, de a hatályba lépése óta az - egyébként csak kivételesen és közvetlen veszély esetén alkalmazható - sürgősségi beszállítások száma nagymértékben megnőtt, a fokozottan ellenőrzött szabadság és a gyakori kényszerkezelések pedig visszaélésre adnak gyanút. Alapvetően, ha a beteg a kényszerkezelése esetében elhagyhatja a kórházat, az mindig szigorú orvosi ellenőrzés mellett zajlik, és a páciensnek tiszteletben kell tartania a szabályokat. Ha ezt nem teszi meg, azonnal visszaszállíthatják otthonról a kórházba. Több szakember, bíró és emberi jogi aktivista szerint ez a fajta otthoni kontroll durván sérti a magánéletüket. Ezzel szemben, egyre többen (még a pszichiátriai szakmán belül is) vélik úgy, hogy a betegeket bezárva kell tartani a lakosság védelme érdekében, pedig mindenki tisztában van azzal, hogy lényegesen több bűncselekményt követnek el „normális” emberek. A 2011 áprilisában elfogadott új törvénynek például egy pozitív oldala, hogy a korábbiakhoz képest, ha egy páciens kórházi kényszerkezelés alatt áll, még a benntartózkodás tizenödödik napja előtt látnia kell az elbírálónak, aki elbeszélget a beteggel, átnézi a tanúsítványokat, illetve ellenőrzi, hogy valóban indokolt-e a kezelés; ez alapján eldönti, a beteg jogosan van-e bent. A következő találkozó a kórházban töltött hat hónap előtt történik, de magának a betegnek vagy családjának joga van bármikor felkeresni a döntéshozót.
Forrás: HUMANA MAGAZIN
