Veseköved van? Akkor irány a vidámpark!Hír | 2016.09.29.

Van, aki imádja a hullámvasutat, és van, akinek azonnal beindulnak tőle a falatvisszahívási folyamatok, és mi mindkét esetet megértjük. Viszont aki vesekővel küzd, az jobb, ha akkor is megbarátkozik a gyomorforgató játékszerrel, ha egyébként a hideg futkos a hátán tőle.


Felmerülhet a kérdés, hogy ugyan mi köze a hullámvasútnak a vesekőhöz? Nos, csak annyi, hogy Dr. David Wartinger urológus évek óta vizsgálgatja azon páciensek sztorijait, akik arról számoltak be, hogy miután meglátogatták a Disney valamelyik szórakoztató centrumát, sikeresen megszabadultak a vesekövüktől. Sőt, olyan beteg is akadt, aki többször is átélte ezt, és innentől fogva a doki úgy döntött, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni az összefüggéseket.

Ahhoz, hogy ki lehessen találni, mégis miért hozza ki a vesekövet a hullámvasút, a doktor elkészítette egyik betegének veséjét 3D nyomtatással, majd pedig feltöltötte azt kövecskékkel, és vizelettel, ezt követően pedig nekilátott a kísérletnek, egy kollégájával az oldalán. Az engedélyt azonnal megkapták, hiszen a hozzájuk közel eső vidámpark igazgatója is vesekővel küzdött, így mindenben készséggel a rendelkezésükre állt. Végül az derült ki, hogy a centripetális erő valóban hatásos lehet a vesekő ellen, de még az sem mindegy, hogy hol ülünk, mert ha a szerelvény végében foglalunk helyet, nagyobb eséllyel tudunk megszabadulni a kellemetlen tehertől.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

FORRÁS: 24.HU