Veronika vakon szeretne gyermeketSzakmai cikk | 2016.10.30.

Vera és látó férje az örökbe fogadó szülők listáján várják, hogy mikor érkezhet az újszülött csecsemő családjukba. Egy gyermeket nevelnek, a nő időközben betegség miatt elvesztette a látását, szövődmények miatt a szülés is kockázatot jelenthet. A család ezért döntött az örökbefogadás mellett. Szerintük fogyatékkal élő személyek is lehetnek teljes értékű szülők.


– A cukorbetegség szövődményei miatt megvakultam – kezd bele történetükbe Csontos-Dér Veronika. – A további szövődmények miatt leállt a vesém. Transzplantáción is átestem, vesét és hasnyálmirigyet kaptam, aminek következtében nagy kockázatot jelentene, ha újabb gyermeket hordanék ki, ezért döntöttünk a férjemmel az örökbefogadás mellett.

– Nagy trauma volt számomra megélni, ahogy a párom elveszítette a látását, pont nálunk – meséli Csontos Csaba, Vera férje. Azért úgy említi a tíz évvel ezelőtt történteket, hogy „nálunk", mert akkor éppen a Szemészeti Klinikán dolgozott az egyébként ma is ápoló férj. Veronika is ápoló volt, ennek ellenére a napi teendők forgatagában annyira nem figyelt betegségére, hogy végül megvakult. – Ezért tudok egyszerre rossz és jó, valamint hiteles példa lenni embertársaim számára – magyarázza az asszony, aki miután látássérültté vált, rövid időn belül újra dolgozni kezdett. Veronika a Látássérültek Dél-alföldi Egyesületének elnökeként dolgozik, integrációs programok keretében érzékenyítő foglalkozásokat is tart iskolákban. A fiatal nő elvégezte az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán a tiflo-gyógypedagógiai szakot, jelenleg szakemberként tanítja, hogyan lehet együttélni a hétköznapokban ezzel a speciális helyzettel.

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

FORRÁS: DELMAGYAR.HU