Aki nem került még tartósan siket vagy súlyosan nagyothalló ember közelébe, feltehetően nem adhat hiteles választ arra a kérdésre: érti-e a problémát. Mert lehet, hogy tudja: 2009 óta Magyarországon hivatalos nyelvnek számít a jelnyelv, s hogy az állam évente 120 órában maximálva állja a rászorulók költségeit, ha jelnyelvi tolmácsot vesznek igénybe, csakhogy az egészségügy ebben is kivétel. Egy 2011-es kormányrendelet alapján a tolmács díját az intézménynek kell(ene) megfizetnie, amire a nehéz helyzetben lévő egészségügy nyilvánvalóan képtelen.

Pedig mint azt a Jelelt világ című, a Természet Világában közölt cikkben Lázár Imre, Rosivall László és Bertus Tímea a „Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2009. II. félévétől 2010. I. félévéig” című pályázat 2009. június 1-jétől 2010. május 31-ig tartó futamideje alatt rögzített statisztikai adatok feldolgozása alapján közli: az egészségügyi a negyedik leggyakrabban igénybevett tolmácsolási típus.

Nem véletlenül. Mint Bertus Tímea szabadúszó jelnyelvi tolmács vallja: mindennaposak a siketek problémái az egészségügyben. Csak azok vannak jó helyzetben, akik legalább a háziorvosukkal elboldogulnak, de egy-egy szakorvosi vizsgálat már számukra is gondot jelent. 2003-tól ugyan létezik Magyarországon jelnyelvi tolmácsszolgáltatás, csakhogy ilyenkor több körben kell egyeztetni, és nem könnyű megtalálni a tolmács és az egészségügy számára is megfelelő időpontot. Ha sikerül és a siket esetleg a várakozási díj kifizetéséért is „lobbizik”, könnyen abban a helyzetben találja magát, hogy az egészségügy egyáltalán nem hajlandó kifizetni a szolgáltatást. Így aztán borulhat a statisztika is, s úgy tűnhet, mintha a siketek nem is járnának gyógykezelésre.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: MEDICALONLINE