Valódi hibák az új kollégák kiválasztásábanHír | 2017.02.17.

Általános vélekedés, hogy a sok panasz a HR-esekre gyakran csak a jelölt megbántottságának tudható be, mert nem őt választották. A sértődések mellett jócskán akadnak persze jogos panaszok. Utóbbiakra hívja fel a HR-esek figyelmét, az álláskeresőknek is tippeket adva Jobangel a HR Blogon.

Mint minden szakterületen, így a toborzásban-kiválasztásban (és nem a HR-ben, mert az csak egy összefoglaló fogalom) is vannak olyanok, akik nem megfelelő színvonalon dolgoznak, és ezzel súlyos károkat okoznak az álláskeresőknek - áttételesen pedig az egész gazdaságnak, mert ügyetlen ténykedésük azt eredményezi, hogy értékes, nagy tudású emberek GDP-termelés helyett állástalanul vergődnek. A leggyakoribb hibák tipizálhatók, és ez a poszt most nemcsak HR-eseknek szól, de álláskeresőknek is ad egy-két érvet, mivel győzhető meg mégis a kiválasztó, ha ilyen jeleket látunk.

1. Annyira törődnek az álláskereső karrierívével, amennyire az álláskereső nem szeretné

A történet mindennapi: álláskeresőnk próbálkozik a meglévő tapasztalatához képest feljebbi pozícióval, ugyanolyannal, később, egyre kétségbeesettebben már lejjebb is. Végre állásinterjúig is eljut, majd közlik vele: tényleg alkalmas a pozícióra, a kisujjából kirázza a tudást hozzá, de azért nem őt választották, mert eddigi tapasztalatai alapján ez a pozíció neki túl alacsony, nem érezné jól benne magát! És hogy túlképzett, „túltapasztalt”.

Az indoklás mögött ott rejlik a leendő munkáltató félelme, hogy ha az általa ajánlottnál jobbat talál az álláskereső, akkor otthagyja őket. A racionális mérlegelés viszont kimarad: aki másfél-két éve nem talál jobbat, az majd pont most fog, ennyi idő elteltével, munkanélküli státuszból, pénz nélkül? Ráadásul hajlandó újra megmászni a ranglétrát, elfogadni az alacsonyabb fizetést egy sokkal magasabb tudással és mégsem kell? Ha ő maga lemond időlegesen lemond a feljebblépésről a megélhetésért cserébe, akkor a toborzó ezt milyen alapon kérdőjelezi meg? A kiválasztó közben azzal áltatja magát, hogy ő most tulajdonképpen jót tett egy álláskeresővel. Tényszerűen nyilvánvalóan nem.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

FORRÁS: HRPORTAL.HU