A látó társ: vakvezető kutyával kinyílt a világ Nóra előttHír | 2012.05.11.
Megtalálni egy teafőző kapcsolóját, nem nagy dolog. Hogy ezt egy szinte vak hölgy mégis gyorsabban megteszi, mint e cikk szerzője, legalábbis megmosolyogtató. Főként akkor, ha erre a reakció csupán annyi: az embernek marad a tapintás. S talán e hozzáállás eredménye, amire egy sérült csak vágyhat: nincs miért sajnálni őt.
– Nem tudom, hogy működik ez a teafőző, a férjem szokta használni. Ám mire ezt kimondta, s körülnézhettem volna, vendéglátóm már le is kapcsolta a masinát. Miközben arra kért, készítsem el úgy magamnak a teát, ahogy szeretem, csak halkan jegyezte meg: az embernek marad a tapintás!
A születésétől látássérült Edelényiné Sebestyén Nóra és Strimmel, a fekete labrador vakvezető kutyája, valamint Zsolt a férj, és két kisfiuk három éve élnek Kaposváron.
– A férjem látó, 2004-ben mély barátsággal kezdődött a kapcsolatunk, csak egy évvel később lett szerelem az ismeretségből. Zsoltról tudni kell, hogy 30 éves korában elvesztette fél fülére a hallását, tehát gyakorlatilag nincs térhallása. Megismerkedésünkkor persze még nem tudtam beleélni magam ebbe a helyzetbe. Így történhetett meg, hogy egyszer, amikor a Margitszigeten sétáltunk, valahonnan zenét hallottam, s érdekelt, tartozik-e hozzá valamiféle látvány is. Kérdésemre Zsolt úgy reagált: ha megmondom a hangok irányát, megmondja, milyen látvány tartozik hozzá. A mai napig mindennapos élményünk, hogy ő az én szemem, én pedig az ő füle.
– Valóban úgy van, ha az ember egyik érzékszerve kiesik, akkor a másik jobban kezd működni?
– Fizikailag nem. De megtanul az ember jobban koncentrálni a többi érzékszervére, s az alapján felvenni az információkat. Erre mindenki képes volna, ha rászorulna.
Forrás: SONLINE
