A modellek világa mindig is távol állt tőlem. Kislányként a szobámban nem a gondosan ápolt, fésült, szeretgetett Barbie jutott hatalomra, sokkal inkább a szőrös és a gurulós dolgok. Imádtam például plüssökkel, autókkal játszani, és eszembe sem jutott babát ragadni. Ez a beállítottságom felnőtt koromig elkísért, és talán soha nem gondoltam volna, hogy idén én is kifutóra lépek.
A Divatbemutató – Kicsit másképp három éve született Szombathelyen. A rendhagyó kezdeményezésről 2012-ben hallottam először. Akkor éppen a kórházi ágyamon ültem, kanüllel a nyakamban, egy hónapos sápadtsággal az arcomon. Nagyon szerettem volna, ha akár csak egy órára is, de megfeledkezhetek a fehér falak rabságáról, de az állapotom kritikussága még hetekig nem engedte, hogy megvalósuljon ez az álom.
A következő esztendőben a lelkemet éreztem kevésnek ehhez, még képtelen voltam igazán megemészteni a velem történteket. Egy szó, mint száz, az előző években az élet valamiért kitette elém a STOP táblát. Talán épp azzal a céllal, hogy 2015-ben picit félve ugyan, de maximumgázzal hajtsak be a kivilágított „sztrádára”.
A kifutón kizárólag fogyatékkal élő gyermekek, felnőttek vonultak fel csodaszép kreációkban, az egyenlőséget hirdetve. Számomra ez egy hatalmas próbatétel volt, gyakorlatilag hetekkel a kifutóra lépés előtt már készültem. Főleg lelkileg.
A ruhám miatt egy pillanatig sem kellett ráncolnom a szemöldökömet, hiszen egy gyönyörű darabban léphettem fel a színpadra. A stábnak hála, másodpercek alatt profi sminket és frizurát kaptam. Ahogy behunytam a szememet, figyeltem a sürgő-forgó sokaságot, az izgatott hangokat és messziről hallottam a tömeg zúgó, várakozó moraját.
Forrás: NŐK LAPJA CAFÉ