Vak Vagány: „Lilin, a kutyámon keresztül látok!”Hír | 2015.04.05.
Az önállóságra való vágyódás teljesen normális minden ember életében. Egy vak embernél duplán erőssé válik a kitörési késztetés. De hogyan? Akad, aki fehér bottal is úgy közlekedik, mintha látna. Na én nem ezen csoport körét bővítettem. Rettenetes antitalentum voltam a botozásban. Folyton hasra estem, semmit sem éreztem az eszköz bütykös végével, és sehogyan sem igazodtam ki a vaksötétben. Más megoldásra volt szükségem. Így jött Lili, a kutyám.
2006-ban töltöttem ki a vakvezető kutyát igénylő lapot. Édesanyámmal tudtuk, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy elindulhassak a saját életem útján, egyedül.
Tudtuk, hogy kiképzett ebre éveket is várni kell, így megdöbbentünk, amikor az év szeptemberében megcsörrent a mobilom, és kiderült, a kutyaiskolából keresnek.
Kiskutyák jöttek a világra, és ha bevállaljuk egyiket, akkor felnevelhetjük magunknak. Pontosabban nekem. Anyukámmal, azt hiszem, némileg meggondolatlanul, hatalmas igent mondtunk, és két hónappal később, egy hófehér, jegesmacira hajazó gömböccel tértünk haza, addig ebtelen lakásunkba.
A „költözést” megelőző napokban mindent beszereztünk, persze kiderült, éppen nyakörvet és pórázt nem, ami nélkül ugye kicsit nehéz a vakkantó élet. Így anyukám lerohant beszerezni az eszközöket, én pedig egyedül maradtam a szaglászó, bóklászó csöppséggel. Gyönyörködtem benne. De édes – gondoltam. Jól mondják: nincs cukibb a kölyökkuty…. Mi ez a szag? És igen, belevágtunk a nevelésbe, és vele együtt millió olyan dologba, amiről nem szólt a fáma.
A bekakilás, bepipilés, minden szétrágás a hétköznapjaink részévé váltak. Lili kutyám mesterien pisilt be a szekrénysor alá, és a kis – nevezzük – aknáit több kupacban rendezte művészi sorrendbe a lakásban. Így előfordult, hogy amikor én indultam az összeszedésükre a végén már minden végtagom kakiban úszott, hiszen a négy kupac közül háromba léptem csak bele.
Forrás: NŐK LAPJA CAFÉ
