Vágola Imre országos kerekes székes táncbajnok lettHír | 2016.03.26.

Kinyíltak a kapuk a nemzetközi verseny felé: Vágola Imre országos kerekes székes táncbajnok lett Sárai Rita koreográfussal freestyle duóban

Vágola Imre 1998-ban motorbalesetet szenvedett, azóta kerekes székes. 2000-tõl pedig a Gördülő Tánccsoport aktív tagja. Hobbija a barkácsolás, főzés, kertészet, olvasás és a sportok. Kedvenc filmje a Star Wars és a Találd meg önmagad. Ha egyszer Magyarországon valaki leforgatná az első kerekes székes James Bond filmet, nyugodtan ajánlhatnám Imrét, aki megtapasztalt egy kemény balesetet, de ennek ellenére életben maradt, amikor ledobta magáról a vasparipa. Új életet kezdett, tiszta lappal. Íjászatban és vívásban volt eddig paraolimpiai válogatott kerettag. Még járó korából magával hozott néptánc szeretete pedig a versenytánc felé sodorta, amiben jelenleg válogatott kerettag.  Nagyon szereti a magyaros ételeket, amiből kicsit kevesebbet ehet, mivel folyamatosan tartania kell a versenydiétáját. Részt vett a nagy sikerű Bozsik Yvette: Lélektánc című előadásában is. A 2016-os Shakespeare Operabálon, elegáns hercegi táncosként szerepelt Nádasdy András keringő koreográfiájában. Az idei Hungarian Dance Open táncversenyen pedig aranyérmet szerzett Sárai Rita táncpartnernőjével, kerekes székes freestyle duó kategóriában. Munkájában is megtalálta számítását, amióta a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége információs munkatársa lett. Azóta kiegyensúlyozottabb az élete. Hiteles, kemény embert ismertem meg személyében. Jelmondata: „Tedd, vagy ne tedd. De soha ne próbáld!”

 – Gyúrói kisgyermekként néptáncra jártál, de izgattak a motorok vibráló hangjai is. Honnan jött a néptánc szeretete, voltál-e táncversenyen? Végül a hentességet választottad, miért?

– A népzene, néptánc világa mindig is közel állt hozzám. Abban éreztem jól magam, ott lehettem igazán önmagam. Előadásokon többször is felléptem, viszont számomra, ami a legnagyobb megmérettetés volt, az egy minősítő verseny. Itt magát a tánccsoportot és a produkciót is minősítették arany 3-asra.

Pályaválasztásomat három fő irány befolyásolta. A sütés, a konyhában való tüsténkedés szeretete, amit a nagymamámnak köszönhettem. A gépek szeretete, a szerelés és motorok iránti szenvedély is meghatározó volt számomra. A közelben lévő ÁFÉSZ vágóhíd pedig, ahol az egyik rokonom dolgozott (aki mindig átcsábított friss meleg tepertőt enni, puha ropogós kenyérrel) gyakorolt rám nagy hatást.

A döntésemben végül az befolyásolt, hogy olyan szakmát tanuljak, ami biztos megélhetést ad számomra. A hentességben az új receptúrák, ízek kikísérletezését szerettem. Lehetett olyat alkotni, amivel sok más embert meg tudtam örvendeztetni. (Egy sonka formázását lehet művészien is végezni, és nem pedig kaszabolva.)

Így a szerelés és sütés megmaradt hobbinak. Kerekes székesként azonban el kellett köszönöm a hentes szakmától.

– Meséld el nekem nehéz élettörténeted a baleseted után!  1998-ban jött az a bizonyos nap, ami megváltoztatatta egész életedet. Egy verőfényes déli órán, a hajnalban kezdődő műszakból, kiszaladtál a boltba kenyérért, motorral. Műszaki hiba miatt az első kereked, az alsó teleszkópszárral együtt kigurult alólad, a te régi világoddal együtt. Másnap egy teljesen új világban ébredtél.  Mit éltél át, a baleset mit változtatott az életeden? Hogy tudtad feldolgozni, és elfogadni a megváltozott helyzetet, amikor felébredtél a kórházban? Kik segítettek a rehabilitációdban? Kik maradtak melletted? Az új utadat saját magad építetted fel, vagy volt segítséged? A hited, kitartásod és az élni akarásod segített?

– A balesetem teljes mértékben megváltoztatta az életemet. Úgy is mondhatnám, hogy lett egy előző életem és egy teljesen ismeretlen új. Mivel a szakmámban dolgoztam, így erőnlétileg nagyon jó állapotban voltam. A kondíciómra soha nem volt panasz. Napi szinten fordult elő, hogy 100-120 kg-os marha negyedeket kellet a hűtőben mozgatnom, ami egyben edzésnek is megfelelt. A következő pillanatban pedig arra ébredtem, hogy nem vagyok ura a saját testemnek. Ami eddig természetes volt, hogy reggel felébredés után, az ágy szélén ülve nyújtóztam egyet és felálltam, elindítva a napot, egyszeriben megváltozott. Olyan volt, mint ha egy ismeretlen testben ébredtem volna fel. A tükörben az én arcom nézett vissza rám, de a test idegen volt, az agyam hiába adta ki a parancsot, hogy láb mozdulj, indulnunk kell, semmi reakció. Érzések, gondolatok cikáztak az agyamban, hogy min és hogyan lehetne változtatni. Az nem lehet, hogy egy életerős, 24 éves fiatal férfival ilyesmi történjen. Ez biztosan csak egy álom, amiből fel fogok ébredni. Aztán eljött a következő reggel, és ugyanúgy ébredtem fel.

A Baleseti kórházban akkor az volt a gyakorlat, hogy a gerincsérülteket nem mozgatták, ezért engem is négy héten át hanyatt fektettek, mint egy darab fát. Gyógytornász sem jött hozzám, így a szervezetem elkezdte leépíteni az izmokat, hisz minek energiával táplálni azt, amit nem használunk. Ez a kényszerhelyzet segített, hogy átgondoljam, hogy mit is kezdjek ezután. Azt nem tudtam, hogy milyen lehetőségeim lesznek, csak egy valamit tudtam, hogy számomra, nem élet ez a vegetálás, ebből ki kell, és ki is fogok törni. Folyton csak azt hallottam, hogy ha majd felkerülsz az OORI-ba, ott majd helyrehoznak. Azt sem tudtam, hogy mi az, de biztosan igazuk van – gondoltam. Az OORI-ban kinyílt a világ számomra. Kaptam egy jó kis hagyományos GYSGY-s széket, ami olyan volt, mint ha tankkal közlekedtem volna. Ez kitűnő alkalom volt a gyakorlásra. Belepattantam a székbe és automatikusan már tekertem is. (Rögtön feltámadt a motoros vér bennem.) Egy pár kiesés a székből, és már meg is tanultam kétkerekezni, és egyben azt is, hogy hogyan tudok visszaülni a székbe egy kiesés után. Nagyon hálás vagyok a gyógytornászomnak, Balogh Anikónak, hisz az első pillanattól látta bennem az akaratot és a kitartást. Folyamatosan űzött és hajtott, hogy nézzük meg, hogy meddig tudunk eljutni a rehabilitációban. Az akkori OORI hosszú folyosóján gyakoroltam a járást, járógép és guruló járókeret segítségével, majd később hónaljmankóval. Azon a folyosón oly sok verítékem maradt. Itt már az motivált, hogy ez van, akkor nézzük meg mi az, amit ki tudok hozni ebből az állapotból. Még küzdöttem, a régi barátok lassan elmaradtak mellőlem, amit megértek, hisz nem biztos, hogy ők is fel tudták ezt dolgozni, és nem tudták, hogyan viszonyuljanak ehhez a megváltozott állapothoz. A jelmondatom és életszemléletem itt fogalmazódott meg bennem, amit egy kis, bár számomra nagy ember mondott „Tedd, vagy ne tedd. De ne próbáld”. A rehabilitáció alatt mindent megtettem azért, hogy újra járni tudjak. Magam miatt, hogy úgy tudjak tükörbe nézni, hogy én mindent megtettem, ami tőlem telt.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: DIVATIKON.HU