Tudta, hogy már mindkét szülő felmondási védelem alatt áll a gyes/gyed alatt?Szakmai cikk | 2016.09.09.

A foglalkoztatás területe idén nyáron is rendkívül eseménydús volt. A történések egy része jogszabályi, más része pedig egyszerűen munkaerő-piaci változás. Előbbiekre példa a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I.tv. (Mt.), a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV.tv. (Met.), a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII.tv. (Mvt.), valamint a szövetkezetekről szóló 2006. évi X.tv. változása, utóbbira pedig a mind nagyobb méreteket öltő és egyre több szektort érintő munkaerő-hiány. Ez utóbbi ráadásul a béremelések szükségességét, s ezzel összefüggésben a vasárnapi pótlék emelését is felszínre hozta.Kedvezőtlenül változnának jövőre ugyanakkor a cafeteria szabályai, hiszen az eddigi kedvezményes adózású munkáltatói juttatásokat közel 50 százalékos elvonás sújtaná.


A változások valamennyi aspektusával részletesen foglalkoztunk ezen a fórumon (és erre a jövőben is sor fog kerülni), ám érdemes a változások lényegét röviden összefoglalni. Elsőként is kezdjük egy táblázattal:

A legfontosabb változások hatályba lépési időpontjai a következőek

Kompenzáló pihenőidő 2017.01.01.
Készenléti jellegű munkakör 2016.06.18.
A felmondás visszavonhatósága 2016.06.18.
Felmondási védelem kiterjesztése az apára 2016.06.18.
A vezető állású munkavállaló 2016.06.18.
Kiküldetés, munkaügyi ellenőrzés 2016.06.18.
Munkavédelmi képviselő, Mvt. 2016.07.08.
Iskolaszövetkezet 2016.09.01.

Így változott a Munka törvénykönyve

Az Mt. több ponton is módosult, illetve módosulni fog. Jelenleg még nem lépett hatályba, de néhány hónap múlva már alkalmaznunk kell az ún. kompenzáló pihenőidőt, melynek értelmében két egymást követő nap átlagában a munka befejezése és a következő napi munkakezdés között legalább 11 óra pihenőidőnek kell eltelnie. A pihenőidőt érinti az a változás is, mely szerint készenléti jellegű munkakörben a napi pihenőidő 8 óráról 11 órára emelkedik. Fontos azonban arra rámutatni, hogy ez a változás már hatályba is lépett júniusban. Ezzel egyidejűleg viszont a készenléti jellegű munkakörben dolgozó munkavállalók elveszítették a rendkívüli munkavégzésért járó pótlékra való jogosultságukat, amennyiben szombaton és vasárnap is munkát végeznek. 

Visszavonhatóvá vált továbbá júniustól kezdődően a várandós munkavállalóval közölt felmondás, amennyiben a várandósságról a munkáltatónak a felmondás közlésekor nem volt tudomása. 

Pozitív fejlemény, hogy a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság időtartama alatt mindkét szülő felmondási védelem alatt áll. Nem kell tehát többé az apukáknak az egyenlő bánásmód követelményére hivatkozva támadni a felmondást. A gyermekvállalással összefüggésben változtak a vezető állású munkavállalókra vonatkozó szabályok is. 

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

FORRÁS: HRPORTAL.HU