Hajdanvolt televíziós műsorom, a Civil kurázsi különkiadásában ismerhették meg a nézők Sebők Irént, aki jóval túl a harmincon már nagyon szeretett volna egy kisbabát. Ismerősei megdöbbentek. Hogyan hordja ki? Férj nélkül, család híján hogy neveli fel kerekesszékben, egyedül? És a legnagyobb kétely: egészséges lesz-e a baba? Vagy ő is az örökletes, ritka genetikai rendellenességgel jön a világra? Barátnőjén kívül mindenki, még az orvosai is csak lebeszélni akarták róla. Irén ugyanis sohasem tudott járni, a lábai nem fejlődtek ki rendesen.

Az akaraterő diadala

Gyermekkorában egy kis alföldi településen, Tápiószelén kerekesszékről még csak nem is álmodhatott. A házukat felnőtt koráig nem hagyhatta el. Amikor az idő engedte, szülei reggel kitették egy fa alá, aztán bevitték. A világot csupán a kertjük és az álmai jelentették a kislány számára. De ő többre vágyott. Tanulni akart, képezni, hasznossá tenni magát.

21 évesen döntő lépésre szánta el magát. Otthagyta szülőfaluját, a fővárosba jött, ahol a Marczibányi téri Mozgássérültek Állami Intézetébe került. Itt találkozott egy hasonszőrű lánnyal, Kalmár Zsuzsával, akivel egy életre szóló barátságot kötött.

Sikeresen leérettségizett, dolgozni kezdett. Diszpécser lett a Főtaxinál. Olyan közösségbe került, ahol egészséges emberek vették körül, nem sajnálkoztak, de annál többet segítettek neki. Azzal, hogy maguk közé fogadták, ugyanazt várták el tőle, mint a többiektől, magukkal azonos értékűnek tekintették. (Azóta nem talált ilyen munkahelyet.) Első nagy vágya tehát sikerült. Aztán szemben mindenkivel megszülte a kisfiát, akiről már fogantatása előtt tudta, hogy egyedül neveli majd fel.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: 168 ÓRA