Az eseményre 2015. január 22-én, 17:30-tól 19:00 óráig került sor a Hermina út 57-es szám alatt. A szűk másfél órában csak úgy záporoztak a kérdések Zsoltra, aki örömmel mesélt magáról, az álmairól, céljairól, továbbá nehéz és boldog pillanatairól.

Hogyan lettél látássérült, és hogy sikerült ezt követően erőre kapnod?

21 évesen vesztettem el a látásom egy agydaganat miatt. A műtét után nem mentem rehabilitációra, külső segítség nélkül álltam fel. Másfél évre volt szükségem ahhoz, hogy regenerálódjak és ez idő alatt sok olyan döntést kellett meghoznom, ami a mai napig meghatározza az életemet. Kitűztem olyan célokat, amelyekért harcolhattam, s amelyek átlendítettek a holtponton.

Megtanultam a billentyűk sorrendjét, ezzel elsajátítva a vakon gépelés technikáját, majd elkezdtem emberek közé járni, hogy érjenek új impulzusok, benyomások. Ezek az elhatározások indítottak el a továbblépés útján.

Honnan jött a szociálpolitika?

Még a látásvesztésem előtt 2 évig villamosmérnöknek tanultam Győrben, de már nem tudtam visszamenni. Első lépésként elvégeztem egy masszőrtanfolyamot, de viszonylag hamar rádöbbentem, hogy ez számomra kevés, nem elég kihívás.

Akkoriban a Vakok Állami Intézetének kollégiumában laktam és voltak olyan ismerőseim, akik szociális munkát szerettek volna tanulni. Mivel úgy véltem, hogy a szociális munkásként lennének olyan feladatköreim, amelyek számomra nem kivitelezhetőek, így inkább a szociálpolitika felé kacsintgattam. Ezen belül is a foglalkoztatáspolitika volt az a terület, ami nagyon megragadta a fantáziámat.

Számodra mi a coaching?

A coaching egy eszköztár, egy szemlélet, amely megadja a lehetőséget számomra, hogy valakin segíthessek úgy, hogy Őt támogatom. Az előfeltételezés az, hogy minden embernek van egy célja, és olyan sok tudás, illetve képesség van bennünk, amelyet akaratlanul is, de mélyen eltemetünk Az én feladatom az, hogy elhiggye: Ő képes arra, hogy tudásának és képességeinek birtokában ezt a célt el is érje.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: VGYKE