Ez a történet egy enyhén értelmi sérült lányról szól, akit szeretett volna, olyan „vendéglátós” szakmát tanulni, ahol fogyatékossága miatt, nem kerülhet hátrányba.  Miután elvégezte az alapfokú tanulmányait, beiratkozott, egy normál szakmunkásképző iskolába. Érdekes módon tőlünk nyugatra, valamiért sokkal toleránsabbak lettek volna osztálytársai.  De itthon, ez nem így volt. Mivel lassabban dolgozott, nehezebb tanul, csúfolták, és viszonylag hamar világossá vált, ez nem az ő iskolája. Szerencsére sikerült viszonylag hamar találni, egy speciális iskolát, ahol hozzá hasonló hátrányos helyzetűeket oktattak. Egyfajta védett iskola, ugyan távol a társadalomtól, de legalább nem bántották. Mint mindenhol, itt is szükséges volt, gyakorlati helyet találni számára. Mondanom sem kell, nem kapkodtak érte sok helyen. Szülei egyik szállodából a másikba jártak, próbáltak mindent, hogy helyet találjanak neki.  Sejtik nem sokan akarták alkalmazni őt.  Szerencsére találtak, egy olyan vezetőt, aki azt gondolta, ha nem is gyors, de jóindulatú, nekem nem kerül semmibe, mi baj lehetne. Persze azért ez nem volt ilyen egyszerű, hiszen néha bizony kétszer is el kellett mondani neki dolgokat, de megcsinálta örömmel. Nem kérték, de ha látta munka van örömmel maradt. Szép lassan kezdett helyreállni az önbizalma és a hite. Mint a mesékben, vezetőváltás történt. Megérkezett az új vezető, akik soha életében nem dolgozott fogyatékkal élő kollégákkal.  Persze mondhatnánk, vannak alapvető emberi tulajdonságok mindenkiben, de benne nem volt.  Sajnos, elve nem hitt abban, hogy ezek az emberek is értékesek. Számára csak az egészségesek voltak elfogadhatóak, hiszen csak azok termelnek profitot! Szegény kis lány eleve szálka volt, a szemében. Tudatlanságát, ostoba tréfákkal próbálta palástolni. Rendszeresen azzal nyaggatta, miért nincs barátja ennyi idősen?  Hogy lehet valakinek így élnie? A többi alkalmazottal, rendszeresen viccelődött vele, úgy gondolta, ezzel jó színben tűnhet fel. Szegény kislány, párnap után sírva ment haza. Kérte szüleit vigyék el innét, mert ezt ő nem bírja tovább. Több év munkáját sikerült egy pillanat alatt lerombolnia. Vajon érte e ennyit ez?  Anyagilag semmiképpen, emberileg pedig biztosan nem! A válaszok mindig kéznél vannak, ha megfelelően kérdezünk! Maguk szerint vajon dolgozik, ez a vezető a mai napig?       

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: HOTEL HANDICAP