Visszaveri a beton az ősz eleji, szokatlanul erős napsütést. Olvadunk a járdán állva, autók, motorok húznak el mellettünk fülsiketítő zajjal. Széles mosollyal tárják ki előttünk a kaput, a frissen felújított épület a nyugalom szigete a kinti nyüzsgéshez képest.

Ambulancia.

Az ÉFOÉSZ (Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos ­Érdekvédelmi Szövetsége) megyei egyesületének vendégeiként körbevezetnek minket a fejlesztőszobákon, helyiségeken. Az előtérben szülők beszélgetnek, mindannyian gyermekeiket várják. Három év körüli kislány szalad ki az egyik ajtón, anyukája karjaiba omlik, nehezen értjük, miről csivitel, valószínűleg a foglalkozás élményeit osztja meg.

– Ő egy abból a több mint kétszáz gyermekből, akinek a harmincöt évvel ezelőtt alakult egyesület szakemberei segítenek abban, hogy vele született betegsége ellenére teljesebb életet éljen. Öt telephelyünkön ötven főállású kollégánk mellett különböző szakterületek óraadói dolgoznak – sorolja dr. Szabó Béláné egyesületi elnök, miközben helyet mutat egy csupa ablak szoba hosszú asztala mellett.

– Az egyes számú és a mátészalkai szakértői bizottság utalja be ide azokat a kicsiket, akiknél szüleik valamiféle problémát észlelnek, és szakvizsgálatukat kérik, de az óvodás, iskolás „régiek” is visszajárnak a pedagógusainkhoz. Orvosi szakvéleménnyel érkeznek hozzánk a családok; már egy hónapos kortól fogadunk korai fejlesztési igényű gyermekeket, akikkel erre a korosztályra specializálódott gyógytornászok törődnek. Huszonhárom éves korukig foglalkoznak a fiatalokkal, eddig tankötelezettek a középsúlyos értelmi fogyatékkal élők és az autisták.

Dr. Szabó Béláné, a Bárczi Gusztáv speciális iskola egykori tanára úgy fogalmaz: tulajdonképpen ambulanciaként működnek a telephelyek. Azok, akik nem tudnak részt venni a közoktatásban, a nappali intézményekben kapnak helyet. Támogatószolgálatuk kiterjed a szállításukra is.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

FORRÁS: SZON.HU