Skizofrén és mániás vagyok, ami elég kellemesHír | 2013.03.24.
Az őrült művész menő, de őrült könyvelőre senkinek nincs szüksége. A mentális betegséggel élők legnagyobb részét kirekeszti a társadalom, pedig sokan nem is annyira őrültek, mint hinnénk. Ők sem szörnyektől vagy meteorbecsapódástól félnek, hanem a sárga csekkektől vagy a végrehajtótól, és nem csak eldugott pszichiátriákon lehet találkozni velük. Riport egy klubból, amely nélkül a betegek belesüppednének a mocsárba.
Nincsenek skizofrén vagy bipoláris személyiségzavarral (más néven mániás depresszióval) élő ismerőseim - vagy legalábbis nem tudok róla -, ezért nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, amikor a Félsziget Klubházba tartottam, ahova minden délután mentális betegséggel élő emberek járnak, önszántukból. Köznyelven ők az őrültek, ketyósok, dilinyósok, zakkantak. Viszont a helyzet nem olyan egyszerű, mint a kifejezések: mire este eljöttem a klubból, egyértelműen az a benyomás alakult ki bennem, hogy az oda járókat leginkább a sanyarú külvilág nyomta a víz alá, és esélyt sem ad nekik, hogy visszakerüljenek a felszínre.
Az a baja, hogy fáj a haja
A családsegítő központ részeként működő klubház leginkább szabadidőközpontra hasonlít, ahová az emberek azért jönnek nap mint nap, hogy jól érezzék magukat. A XII. kerületi Kis János altábornagy utcába járókat csak egy hajszál választja el a polgári élettől: az utcán jönnek-mennek az emberek, szemben pedig egy általános iskola és gimnázium van. A klub egy társasház földszintjén található, a lakók jól kijönnek a tagokkal, akik alkalmanként a közös kertet is gondozzák, és a bulijaik sem túl hangosak.
Forrás: ORIGO
