SIKERES MAGYAR SZEREPLÉS A ROMÁN NEMZETI JÁTÉKOKON - 11 MAGYAR ÉREM ARADRÓLHír | 2016.06.05.

A Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) csapata is képviselete hazánkat   Nemzetközi Játékokon, amelyen összes 270 sportoló 180  kísérő és több mint 100 önkéntes vett részt , köztük  a 9 fős magyar delegáció rendkívül nagy elánnal indult el május 27-én a Román Nemzeti Játékokra.

Az Aradon megrendezésre kerülő tornán három sportágban versenyeztek sportolóink, úszásban, atlétikában és bocsában.

Elmondható, hogy a csapat kísérői bizonyos tűzkeresztségen estek át. Edzőként vett részt Tóth Tiborné a Csalogány Iskola képviseletében, Havasi Marcell Darvastót képviselte, Szabó Béla társelnök pedig delegációvezetőként vett részt. Rendkívüli módon jól felkészített versenyzőkkel szerepelhettünk az eseményen, május 27. és 29. között. Sportolóink szinte taroltak. Úszásban 3 arany, atlétikában 3 arany, 1 ezüst, 2 bronz, bocsában 1 arany, 1 ezüstérem került sportolóink nyakába.

A Special Olympics International (S.O.I.), az értelmi fogyatékossággal élő emberek nemzetközi szervezete 1968-ban jött létre Washington D.C.-ben. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (N.O.B.) 1988-ban ismerte el a Speciális Olimpia Mozgalmat, mint a világ egyetlen sportszervezetét, amely a nevében viselheti az olimpia kifejezést.

A Speciális Olimpia mozgalom küldetése, hogy a 8 éves, és annál idősebb értelmi fogyatékossággal élő emberek számára egész éven át tartó edzési és versenyzési lehetőséget nyújtson különböző olimpiai sportágakban. A Speciális Olimpia alapelve azon a meggyőződésen nyugszik, hogy ezek az emberek is képesek – megfelelő segítséggel – tanulni, ezáltal a társadalom aktív és hasznos tagjává válni, és ezzel párhuzamosan élvezni az élet adta örömöket – a munkában, az emberi kapcsolatokban, a szabadidős tevékenységekben, így a sportban is. A sportolás által fizikai, értelmi, szociális és lelki téren egyaránt fejlődnek, erőfeszítéseik eredményéből pedig ugyanúgy kamatozhatnak családtagjaik, társaik, segítőik, mint a tevékenységüket figyelemmel kísérő “civil” környezet.

 

A mozgalom filozófiája a sérült ember saját erőfeszítésére, aktivitására épít. Különleges szabályrendszerével (divízió elmélet) megteremti – az állapotuknak megfelelő körülmények között – a siker és győzelem esélyét. A versenyek lebonyolításában a gyógypedagógia, a sport és a sportszervezés szakemberei egyaránt jelen vannak. Szülők és önkéntesek bevonásával olyan légkör teremthető meg, amely nélkül a sport és a Speciális Olimpia mozgalma nem létezne. A versenyek lebonyolításában közreműködő neves személyek, olimpikonok, színészek, külön megsokszorozzák a siker és az öröm forrását.

A magyar csapat versenyzői: 
Perskó Dávid (DASZ SE) 
Gyuricza Tamás (DASZ SE) 
Bódi Balázs (Csalogány DSE) 
Almási Attila (Csalogány DSE) 
Koch Norbert (Csalogány DSE) 
Mészáros Szabina (Csalogány DSE)

A magyar csapat vezetői:
delegációvezető: Szabó Béla
edző: Tóth Tiborné (Csalogány DSE) 
edző: Havasi Marcel (DASZ SE)

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: MINDENAMISPORT.COM