Sérülten is nyeregben!Hír | 2016.01.06.

A rendhagyó kezdeményezéssel új esélyhez juthatnak a baleset vagy betegség miatt rokkant motorosok: immáron semmi nem állhat az útjukba, hogy kétkeréken közlekedjenek. Gyönyörű kezdeményezés, le a kalappal az ötletgazdák előtt!

Éppen három évvel ezelőtt, 2013 telén három olasz motoros, név szerint Emiliano Malagoli, Matteo Baraldi és Chiara Valentini megalapították a Di. Di. („Diversamente Disabili”, azaz „Másképpen fogyatékosok”)elnevezésű közhasznú egyesületet. Emiliano és Matteo mindketten szerencsétlen kimenetelű motoros közúti balesetek túlélői. Matteo az ezredforduló után elveszítette a jobb karját, de nem akarta feladni a szenvedélyét, ezért harcba kezdett a bíróságokkal és egészségügyi intézményekkel, hogy megváltoztassa a hatályos szabályokat. Ezek ugyanis meggátolták őt abban, hogy újra nyeregbe ülhessen, és hódolhasson kedvenc hobbijának, a pályamotorozásnak. Később, 2011-ben Emiliano egy balesetben térdtől lefelé elveszítette a jobb lábát, a tragédia azonban neki sem szegte kedvét. A közös sors összekovácsolta a két motorost, ezek után már közösen harcoltak, hogy újra motorozhassanak, és azért is, hogy maguknak bizonyítsák: így nem érhet véget az életük. Társukkal, Chiara Valentinivel hárman alapították meg az egyesületet, mégpedig azzal a céllal, hogy segítsék mozgássérült társaik sportéletbe, illetve a társadalomba való visszailleszkedését, valamint hogy megoszthassák más fogyatékosokkal is a szenvedélyüket.

Csodálatos eredmények

Az egyesület mindössze 2-3 éves fennállása során komoly célokat ért el. Elsőként létrehoztak egy saját speciális csapatot fogyatékos versenyzőknek, hogy újra részt vehessenek a nemzeti motorversenyeken. 2013-ban meg is szervezték önálló motorversenyüket, 2014-ben pedig – a világon elsőként – nemzetközi futamot tartottak fogyatékosok számára – ez volt a Di.Di. Bridgestone kupa, melynek a legendás Mugello versenypálya adott otthont.

Céljaik között szerepelt továbbá egy iskola létrehozása olyan mozgássérültek számára, akik szeretnének elkezdeni motorozni vagy éppen a tragédia után újra motorra ülni. Tavaly tavasszal – Olaszországban egyedüliként – sikerült létrehozniuk egy olyan központot, ahol már hivatalosan speciális „A” kategóriás tanfolyamot és vizsgát is tarthatnak, vagyis támogatóiknak köszönhetően immáron jogosulttá váltak az AS jogosítvány kiadására.

Hogy ki is vehet részt tanfolyamon? Az olasz közlekedési törvénykönyv szabályozza a minimális egészségügyi feltételeket ugyanúgy, mint például a speciális B kategória esetén. Hozzávetőleg ezer ezer euró költséggel kell számolni olasz mozgássérült motorostestvéreinknek, ha szeretnének nyeregbe pattanni. Ebben az oktatástól a gyakorláson át a jogosítvány megszerzéséig minden költség benne van: az orvosi vizsgálatok és igazolások kiállítása a protézisekre is, valamennyi eljárási költség, az oktatás az átalakított motorokon, no meg a különleges védőfelszerelések biztosítása. Az iskolát a Honda Italia támogatta motorokkal, illetve a Handytech elnevezésű cég is beszállt, mely éppen a speciális átalakításokra szakosodott. A jogosítvány megszerzése után természetesen a saját motor átalakítására is szükség lesz, ami nem kis költség, de az egyesület ebben is segít, illetve komoly kedvezményt biztosít a motorosoknak.

Fantasztikus munkát végeztek, ezért minden tiszteletet megérdemelnek az alapítók és azok is, akik segítik őket a céljaik megvalósításában. Reméljük, mihamarabb újabb sikerekről hallhatunk felőlük, miként abban is hiszünk, hogy ragadós lesz a jó példa! S ki tudja, munkájuk révén talán hamarosan Magyarországon is elérhetővé válik a speciális motorosképzés, egyre több embernek lehetőséget nyújtva, hogy sérülten is hódolhasson ennek a csodálatos hobbinak.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: HEGYLAKÓK