„Hároméves korára lett egyértelmű, hogy valami »nincs rendben«. Összevissza rohangált, mindenhova fel- és lemászott, mindent felborított vagy mindennek nekiment, folyamatosan észnél kellett lenni – meséli olvasónk, Réka, akinek a legidősebb gyereke, Peti  »ADHD-s«. – Az oviban sok volt rá a panasz, még a fényképezéshez sem tudták leültetni. Állandóan járt a keze-lába, folyton babrált valamivel, akármibe kezdett, azonnal megunta. Mivel ő volt az első gyermekem, nem tudtam még, hogy ez valaminek a tünetegyüttese. Peti ilyen – gondoltam, és ezzel le is zártam a témát.”

A problémák azonban szaporodtak, olyannyira, hogy Petit eltanácsolták az intézményből.

„Elvittem egy magánóvodába, de néhány héttel később onnan is ki lettünk dobva. Mindenki fizet a férőhelyért, nem tehetik meg, hogy problémás gyereket vegyenek fel – mondták. Mit tehettem volna? Beírattam egy másik magánóvodába, de hamarosan onnan is el kellett jönnünk.” Réka végül elvitte Petit a Vadaskert Alapítványhoz egy vizsgálatra, ahol kiderült, hogy Peti összes problémáját a figyelemzavarral társuló hiperaktivitás (ADHD) okozza.

„Amikor ezt megtudtam, nagyon elkeseredtem. Betegség ez? Vagy nem? Fog valaha javulni? Ha nem, mi lesz Petivel? Hova fogadják majd be jó szívvel? Ezek a kérdések doboltak bennem, de szép lassan azért megnyugodtam – folytatja Réka. – A Fimóta című könyv volt a bibliám, egyszer el is mentem az íróhoz, László Zsuzsához. Szükségem volt  a túléléshez a magam eszközeire. Megtanultam mindent, amit az ADHD-ről egy szülőnek tudnia kell, Petit pedig azonnal elvittem viselkedésterápiára. A szakemberekkel közösen elmagyaráztuk neki, hogy a viselkedése másoknak egyáltalán nem vicces, sőt sokszor zavaró. A feladatokat otthon naponta gyakoroltuk, ami elég sok erőfeszítést igényelt. Közben persze sok embernek ez volt a reakciója Peti viselkedési furcsaságaira: »Rosszul neveled!«”

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: NŐK LAPJA CAFÉ