Pár év múlva nem lesz olyan család Magyarországon, akit ne érintene az Alzheimer-kórHír | 2015.10.20.
Az orvosi egyetemen nem tanítják, állami egészségügyi tervezet nem készült róla, a háziorvosok gyakran fel sem ismerik, a hozzátartozók pedig mélységes szégyenként élik meg. Pár év, és nem lesz olyan család Magyarországon, akit ne érintene a betegség: Alzheimer-kórról, hozzátartozókról, külföldi csodákról és a csüggesztő hazai állapotokról Juhász Ágnes szakápolóval, a Memóriaőrző című könyv szerzőjével beszélgettem
Még csak 15 perce hallgatom az előadását, egyből arra gondolok, ha elmém tisztasága elveszik, ha a fejemből rég kihullnak az emlékek, és már nem fogok emlékezni, hogy mit tettem 5 perccel korábban, az ő kezét szeretném fogni; szárnyai alatt méltósággal, vidáman és gondtalanul átnevetni a beteg éveket. Bár az Alzheimer Café tatabányai összejövetelén egy gyógyíthatatlan népbetegségről mesél, szavaitól az ember megnyugszik. Nem kell félni a demenciától, az Alzheimer-kórtól Juhász Ágnes szerint.
A demencia szó nem egy konkrét betegségre utal, hanem átfogó neve egy tünetegyüttesnek, amelyet az agy normál funkciójának sérülése okoz. Egyaránt érinti a beszédet, a memóriát, a kognitív képességeket, az észlelést és a személyiséget. Attól függően, hogy a bizonyos sérülést mi idézte elő, illetve hogy az agy mely részeit érinti, ma már több mint száz különböző típusát különböztetik meg. Az összes diagnosztizált demencia több mint ötven százaléka az Alzheimer-kór, ez a leggyakoribb forma, ezt ismerik legtöbben, de nem ritka az sem, hogy valakinél több fajtája is jelen van egyszerre.
Ijesztő belegondolni, milyen lehet, ha az ember elveszíti a tudatát, de talán még ijesztőbb, ha egy szeretett személyt „veszítünk el” a betegség által.
Félni nem kell, mert ma már nagyon fejlett eszközök és ápolási metodika áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy a demenciával élő teljes életet éljen. Korai diagnózissal nagyon szépen fel lehet készülni a későbbi, előrehaladott időszakokra úgy, hogy az ember méltósága, jókedve megmaradjon. Anélkül, hogy bárkinek azt kívánnám, hogy megtapasztalja, én látom a csodáját és a szépségét ennek a mentális állapotnak.
Bentlakásos szakápolóként dolgozol Angliában, napi 24 órában demens emberek között élsz. Milyenek ők?
Minden beteg más, és éppen ezért mindig az adott emberi lény személyes élettörténetén alapul az ápolás. Például van egy hölgy, akinél 14 évvel ezelőtt diagnosztizálták a kóros elváltozást, Alzheimer-kór és vaszkuláris demencia keverékét. Stádiuma előrehaladott, már alig van érintetlen, ép terület az agyban, de csodával határos módon még mindig sok mindenben funkcionál. Érdekes, hogy azok iránt a dolgok iránt, amelyek annak idején fontosak voltak számára, mára teljesen elvesztette érdeklődését. Ellenben vannak olyan dolgai, amelyek újak, amelyeket korábban nem csinált. Az utóbbi időben arra lettem figyelmes, ha egy filmet nézünk a tévében, és itt nyár van, ott viszont esik a hó, takarót kér. Vagy ha telefonál egy családtag és az időjárásról kérdez, és mi épp egy olyan jelenetet néztünk a filmben, amelyben ragyog a nap, ő azt mondja: „csodásan szép időnk van, süt a nap”, noha az ablak mellett ül, amit dübörögve vernek a kövér esőcseppek, épp egy vihar vonul át felettünk.
Forrás: NŐK LAPJA CAFÉ
