NÓRA Támaszpont – avagy hol dolgoznak a sérült gyermeket nevelő anyák?Hír | 2016.05.17.

Vajon mennyire egyeztethető össze a munka és a család, amikor az anya kisgyermeket nevel? És mennyivel nehezebb a helyzete akkor, ha fogyatékossággal élő gyermeket nevel? Hogyan tud munkába állni újra? Van-e egyáltalán lehetősége visszatérni a munkaerő-piacra? Vannak-e olyan munkaadók, akik rugalmas időbeosztásban, speciális élethelyzetét figyelembe véve alkalmazzák? Egyáltalán: lehet-e munkát vállalni sérült gyermek mellett?

Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Motiváció Alapítvány és a JÓL-LÉT Alapítvány 2014-ben közösen indított, a Norvég Civil Alap támogatásával megvalósuló NÓRA-Támaszpont című programja, melynek célja egy Magyarországon még nem végzett kutatás, és ennek eredményeként létrejövő munkaerő-piaci szolgáltatási modell kidolgozása volt, mely a fogyatékossággal élő gyermeket nevelő nők munkaerő-piacra való visszatérését segíti, figyelembe véve speciális élethelyzetüket, igényeiket, lehetőségeiket.

Kutatás és modellprogram

A kutatás alapját a Motiváció Alapítvány korábbi, online, nem reprezentatív felmérése adta, melynek során a megkérdezett, 164 sérült gyermeket nevelő anya válaszából az derült ki, hogy ők is szeretnének újra munkába állni, szeretnének saját jövedelmet, de a fogyatékossággal élő gyermek ellátása nehezen egyeztethető össze a munkaerő-piaci elvárásokkal, követelményekkel. Másrészt folyamatosan küzdeniük kell a társadalmi előítéletekkel szemben.

Zalabai Péterné, a Motiváció Alapítvány képviselője és a NÓRA Támaszpont program szakmai vezetője, érintett szülőként maga is átélte, milyen fogyatékossággal élő gyermeket nevelő anyának lenni. Fia, Zalabai Gábor balesetben sérült meg, és ezután négyvégtagbénultként élte az életét. Az orvosi rehabilitációt követően fogyatékosügyi aktivistaként bejárta Európát, gyűjtötte a tapasztalatokat, és a társadalom számára fontos munkát végzett. Ahogy az édesanyja is gyűjtötte azt a tudást, azt a tapasztalatot, ami 25 évvel ezelőtt a Motiváció Alapítvány létrejöttét is indokolta. A szervezet azóta is a sérült emberek önálló életvitelét, munkához és környezethez való egyenlő esélyű hozzáférését segíti programjaival. Ági tehát érintett szülőként végigjárta azt az utat, amit a NÓRA Támaszpont programban részt vett anyák is.

A korábbi felmérés eredménye és a saját tapasztalat rávilágított arra, hogy foglalkozni kell ennek a speciális célcsoportnak a problémáival egyrészt az érintett nők önbizalmának, társadalmi és családban betöltött szerepük megerősítésével, azáltal, hogy lehetőséget kapnak a munkavállalásra, másrészt a szakmai szervezetek bevonásával kidolgozandó modell-program révén csökkenthető az érintett nők kiszorulása a munkaerő-piacról. Így talált egymásra a két alapítvány és kezdett bele a NÓRA Támaszpont programba. A Motiváció Alapítvány adta a projekthez a fogyatékossággal élőkkel kapcsolatos szakmai tudását és tapasztalatát, míg a JÓL-LÉT Alapítvány a program gender részét képviselte.

Láthatatlan anyák

Míg az egészséges gyermeket nevelő nők többsége a GYES után viszonylag hamar vissza tud kerülni a munkaerő-piacra, addig a fogyatékossággal élő gyermeket nevelő nők helyzete sokkal nehezebb. Egy sérült gyermek születése, fejlesztése, ápolása, gondozása érzelmileg és fizikailag is megterheli az anyákat, hiszen ezeket a feladatokat többnyire ők látják el. Ez a hosszú évekig tartó otthoni „munka” rengeteg energiát, türelmet, mentális és lelki erőt igényel. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezek az anyák nem kapják meg a szükséges támogatást, segítséget sokszor családon belül sem, nem beszélve az egészségügyi, szociális, orvosi ellátórendszerről, fejlesztésről, segéd-eszköz ellátásról. Sok anya feladja a reményt, hogy ő valaha is visszatérjen dolgozni, többségük úgy érzi, esélye sincs arra, hogy elhelyezkedjen. A hosszú évek alatt a tudásuk elavult, a munkaerő-piacon pedig szinte nincs olyan álláslehetőség – akár táv-, akár részmunkaidőben történő atipikus munkavégzés -, mely összeegyeztethető lenne a sérült gyermek napközbeni elhelyezésével, az ápolási-gondozási feladatokkal. Ők azok az anyák, akik miközben napi 24 órát dolgoznak, mégis a társadalom számára „láthatatlanok”. Pedig ők azok, akik olyan tapasztalatok, kompetenciák birtokában vannak, melyek a munkaadóknak is a hasznára válna. Akkor, ha a munkaadók esélyt adnának nekik.

„A kutatás egyértelműen kimutatta, hogy a munkavállalási lehetőségek jelentősen elmaradnak az Európai Unió arányaihoz képest is alacsony országtól, átlagtól is. Míg az 5 éven aluli gyermeket nevelő nők 26%-a tud visszatérni a munkaerő-piacra országos viszonylatban, a sérült gyermeket nevelő nők körében ez az arány mindössze 8,1%. A mintánkban szereplő nők mindössze 49%-a tudott dolgozni. A munkavégzési lehetőségekre jelentősen kihat az a tény, hogy a sérült gyermeket nevelő családokban szinte mindenhol a nők feladata a gyermek ellátása, gondozása. Emellett a 24 órás „szolgálat” mellett kényszerülnek egyénileg megküzdeni az egészségügyi oktatási és rehabilitációs rendszerekben tapasztalható diszfunkciókkal és információhiánnyal, amely jelentős kapacitásokat emészt fel. Ha valaki vissza is tud tárni a munkába a gyermek intézményi ellátásának (18 éves korban, de legkésőbb a gyermek 23 éves korában) lezárulása után újabb dilemma elé kerül a család, mert különösen a súlyos fogyatékossággal élő gyermekek ellátása és fejlesztése ekkortól nem megoldott, így a nőkre hárul a munkavállalás és a gyermekgondozás közötti választás kényszere.”- foglalta össze Kánya Kinga, a JÓL-LÉT Alapítvány szakértője a kutatás eredményeit.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: REHABPORTAL