„Nem vagyok hős, csak szórakozni szeretnék!”Hír | 2015.09.10.
Valószínűleg még mindig rácsodálkozunk, ha egy mozgáskorlátozott társunkat látjuk meg a közönség tömegében, netalántán magunk mellett, az első sorban egy koncerten. Vajon mi jelent akadályt 100 decibel felett, hol a legjobb és a legrosszabb az akadálymentesítés, és hogyan kell nekünk, többieknek viselkednünk egy ilyen helyzetben?
„ÖLELGETNEK, HA MEGLÁTNAK”
Annamária 26 éves, pesti lakos irodalmár, divatblogger. Szeret szórakozni és eljárni, koncertekre menni vagy csak kiülni a haverokkal egy teraszra – mint egy fiatal értelmiségi általában. Azonban számára nem annyira egyszerű az élet: „Születésemtől fogva mozgássérült vagyok, az oka valószínűleg oxigénhiány és koraszülés. A hivatalos diagnózis szerint ICP-m van, cerebrális gyermekbénulás, kapaszkodva vagy segédeszközzel tudok járni. Emellett nincs egyensúlyérzékem, plusz egy állandó merevség tapasztalható az izmaimban.” Lassan két éves ismeretségünk alatt én is megtapasztaltam, milyen nehézségekkel jár akár csupán tíz lépcsőfok megtétele. Sok helyen pedig az akadálymentesítés mint olyan, fel sem merül (tisztelet a kivételnek).
Annamária egy úgynevezett rollátorral közlekedik (elterjedt még idősek körében, leginkább egy járókeretre hasonlít, négy kerékkel), és nem érzi, hogy ő más lenne, mint a többiek. Elsősorban a szüleinek köszönhető, akik habár gyermekként rendszeresen vitték a Pető Intézetbe, abból nem engedtek, hogy Annamária ne állami, integrált iskolába járjon. Ezért is csodálkozik, amikor egy-egy koncerten vagy buliban azzal szólítják le, hogy örülnek neki, vagy hogy mennyire „csodás”, hogy ő is jelen van. Nem tudja kezelni az ilyesfajta helyzeteket, mert számára természetes, hogy megfordul különböző helyeken. Az ilyen viselkedés tetőpontja, mikor vadidegenek puszilgatják és ölelgetik. „Ilyenkor zavarban vagyok, elmormolok egy »köszi, aranyos vagy«-ot és továbbállok”.
Forrás: KERETBLOG.HU
