Most látta először a nemzetközi közönség a Tiszta szívvelt. Tartottál attól, hogy a külföldiek kevésbé fogják szeretni, mint a magyarok?

Egy kicsit féltem attól, hogy az improvizációink természetessége más nyelvre átültetve nem működik majd annyira. Bent ültem a nézőtér közepén, és éreztem, hogy nagyon értették. Együtt élt a filmmel a közönség, és talán még többet is nevettek, mint az otthoni premieren.

Bár a Tiszta szívvel kapcsán színészként ünnepelnek, te elsősorban színházi dramaturgként vagy ismert. Hogy kötöttél ki a színháznál? Volt valamilyen családi kötődésed?

Nincs semmilyen, a szüleim mérnökként végeztek. Apám informatikai tanácsadással foglalkozik, anyukám meg velem foglalkozott amióta megszülettem. Egy mozgássérült gyerek felnevelése teljes embert kíván. Mindketten irodalom- és művészetkedvelő emberek, szóval kaptam tőlük egy olyan ismeretanyagot és habitust, ami nyitottá tett a művészetek felé. Elég exhibicionista kisfiú voltam, és már kiskoromtól kezdve rengeteget írtam. Gimnáziumban volt két barátom: én jeleneteket írtam, és hárman előadtuk őket. Sikerünk volt, és kiderült, hogy ezt nemcsak hobbiból lehet csinálni. A tanárom javasolta a dramaturgia szakirányt, mondván, a színpad meg az írás leginkább ott ér össze. A Madách Imre Gimnáziumban Madách Imre szülinapjára minden osztály csinált egy előadást. Én Shakespeare Vihar című darabját vittem színpadra, és játszottam is benne. Mácsai Pálvolt a zsűrielnök, Bíró Kriszta is ott volt, és nagyon bátorítottak, hogy folytassam, mert szerintük van hozzá tehetségem.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: NŐK LAPJA CAFÉ