Nem kellene, hogy koloncként éljenek az autik | 2017.02.02.

Dórának négy gyereke van, a 22 éves Dani hat nyelven beszél anyanyelvi szinten, Levi pedig hétéves korára magától megtanult angolul. Zalán 11 évesen mindent tud az erdőkről, és bármilyen térképről profin tájékozódik. Dani aspergeres, a két kicsi pedig autista. Dóra autizmus-specifikus mentorszülőként igyekszik a sajátjai mellett más, érintett családok sorsát is egyengetni, miközben folyamatos létbizonytalansággal küzdenek.

Pedig a felnőttek dolgoznak, csakhogy a gyerekek fejlesztése minden pénzüket elviszi. Nem azért, mert szörnyen igényesek, és nekik csak a fizetős megoldások felelnek meg, hanem mert az állami rendszer egyszerűen nem tud mit kezdeni az okos autistákkal.

Interjú, egy csomó hasznos információval. Ön például felismerné, ha a gyermeke autista, vagy aspergeres?

Dívány: Négy gyereketek van, közülük három autista. Bemutatnád a családotokat?

Tóth-Turgonyi Dóra: Három fiam és egy lányom van, Dani 22, Bernadett 20, Zalán 11 éves lesz hamarosan, és Levente 7 éves. Dániel aspergeres, a két kicsi, Zalán és Levente pedig autizmusban érintett.

Mind a három magasan funkcionáló autista, (vagyis okosak, intelligensek), de Levente az, aki a legjobban érintett az autizmusban. Az első három gyerek az első férjemtől származik, aki sajnos nagyon korán meghalt. Levi a második férjemmel közös gyermek.

Dani az ELTE BTK Skandinavisztika szakos hallgatója, most fog diplomázni. A nyelvek a speciális területe, zseni, ez tény, de jó bogaras. Hat nyelven beszél anyanyelvi szinten. 

Betti lányom iparművészeti technikumba jár, és textilművesnek készül. Tizenharmadikos, de vastagon SNI-s, (sajátos nevelési igényű), mert hat perc oxigénhiánnyal született, és mire talpra állítottuk, pokoli kálváriát jártunk be vele. Egyébként az ELTE TTK Földtudományi Alapszak (Geoinformatika-Térképészet) felvett hallgatója, szeptemberben kezdi meg a tanulmányait az Egyetemen. Az idei egyetemi évét a technikumi szakmai éve miatt passziváltatta.

Zalán ötödikes, egy alapítványi iskolába jár, de normál tanterv szerint tanul, csak kevesebben vannak az osztályban. Anno nem lehetett integrálni a súlyos szenzoros érzékenységei miatt. Mára már lehetne, legalábbis valószínű, viszont a mai fejemmel, ebben a rendszerben, ami most van, isten őrizz, hogy Klik-es iskolába járjon. Bár szerintem még most is nagyon nehezen viselne el egy 30 fős közösséget.

Levente a Szellő EGYMI (Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmények) óvodása autista csoportban. Szeptembertől, ugyanoda speciális autista osztályba megy első osztályba.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

FORRÁS: DIVANY.HU