Nekik semmit nem jelent az iskolakezdésHír | 2011.09.02.
Több száz olyan gyerek él Magyarországon, akik nem indulnak szeptember 1-jén iskolába. Nem rajtuk múlik, hogy otthon maradnak. A súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek tankötelesek, tavaly óta joguk is van iskolába járni, csak éppen az iskoláknak nem kötelező felvenni őket. Esélyeik jórészt a szerencsén múlnak, azon, hogy hova születtek és akad-e a közelben őket is befogadó iskola.
Fekete Klári október 23-án lesz 18 éves. Születése után azt mondták az édesanyjának, adja intézetbe, „mert akkor kikísérletezik, mi a baja”. „Az én gyerekem nem kísérleti nyúl, dehogy adom” – döntött akkor Vidéki Antalné. Hiába mondanak bármit, az asszony szerint az orvosok valójában máig nem tudják a pontos választ. A lány mozgáskorlátozott, értelmi fogyatékos, súlyos epilepsziában és még jó néhány járulékos betegségben szenved, „nem beszél, nem jár, ő csak van”. Néhány szót ki tud mondani: na, hagyjál, szia, jaj.
Klári apja a kislány egyéves korában öngyilkos lett. Az asszony most kettesben él súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekével egy XVII. kerületi, tízemeletes panelház földszinti gondnoki lakásában. A lány ideje nagy részét a takarókkal borított franciaágyon fekve tölti. Nem szereti, ha felültetik. Bár van egy, a kerekesszéket félig-meddig pótló babakocsi-félesége, az utcán nem volt három hónapja. Az asszonynak elege lett abból, hogy megbámulják őket az emberek, bántó megjegyzéseket tesznek a lányára, „nem eldugni akarja, hanem megvédeni”.
“Unatkozik, az is biztos”
Klárihoz hetente kétszer jár gyógypedagógus. Ezt a jog otthoni ápolás keretében nyújtott egyéni fejlesztő felkészítésnek nevezi. A gyógypedagógus felülteti az ágyon, a lábát masszírozza, nagy labdát visz neki, hangot adó játékot ad a kezébe, énekel. „A mostani egy aranyos, kedves, de idősödő hölgy, aki nem biztos,hogy úgy bánik Klárival, ahogy kéne” – jegyzi meg az anya.
A látogatások túl hosszúak egyszerre a kislánynak, aki ugyan “kibír egy-másfél órát, de visítva”. Jobb lenne, ha a gyógypedagógus minden nap jönne, rövidebb időre. „Még örüljek, hogy ő is van”- mondja az anya, mert volt már sokkal rosszabb is. Klári körül jó néhány gyógypedagógus megfordult. Volt, akit nagyon szerettek, de ő elment szülni, és volt olyan is, akinek hosszú műkörme volt, megsértette Klári hátát, „persze, hogy nem tornázott vele”. „Most fájdalmai nincsenek, de hogy unatkozik, az is biztos” – néz a lányára.
Szeptember elseje, az iskolakezdés napja nekik nem jelent semmit, Klári soha nem volt iskolás. Észrevétlenül ment el mellettük a 2010/2011-es tanév is, az első, amelyben a törvény már garantálta a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek jogát arra, hogy iskolába járhassanak, azaz úgynevezett fejlesztő iskolai oktatást vegyenek igénybe. Klárin kívül azonban még több száz – hozzá hasonló - gyerek van, akinek az életében nem hozott ez semmilyen változást.
A fejlesztő iskolai oktatásból kimaradó gyerekek olyan esélytől, lehetőségtől esnek el, amit másképpen aligha lehet pótolni. A súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek túlnyomó többsége fejlesztő iskolában sem tanul meg írni-olvasni, történelmi évszámokat sorolni vagy matematikai egyenleteket megoldani. Az életminőségük, képességeik azonban számottevően javulnak, ha hozzáértők foglalkoznak velük napi rendszerességgel, közösségben lehetnek, és nem utolsósorban kivehetik a részüket azokból a mindennapi élményekből – kirándulásokból, ünnepségekből - , amelyeket ép társaik esetében természetesnek vesz mindenki.
Forrás: INDEX
