Pillanatképek egy kazahsztáni fogyatékkal élők otthonábólHír | 2012.11.19.
Nagyon értékes kordokumentumokra találtak Kazahsztánban egy nagy létszámú zárt fogyatékos intézményben a múlt héten. Régi albumokban összegyűjtötték az 50-es években létrejött intézmény életképeit. Az 1978-as album képeiből csináltak egy válogatást, érzékeltetve azt az örökséget, amit a mai napig hordozunk nagy intézményeinkben. Ezek a helyek általában igen vegyes összetételűek voltak, egyszerre laktak/laknak benne fogyatékossággal élő emberek, pszichiátriai betegek, idősek. A korabeli képek jellemzően időseket mutatnak ezzel is érzékeltetve, hogy hozzájuk képest a fogyatékosok és mentális problémával élők még inkább eltüntetendő emberek voltak
A nagy létszámú, tartós bentlakást nyújtó intézmények annak ellenére, hogy lakóik számára évtizedekig azok otthonául szolgáltak, külsőségeikben és hangulatukban leginkább kórházakra emlékeztettek.
A városban (Almaty) valószínűleg 1978-ban is volt orvosi rendelő, azonban ezek az intézmények egy zárt világot alkotnak saját rendelőjük van. Az intézmények nem ezer szállal kötődnek a körülöttük lévő közösséghez, hanem mintegy magukba szívják a külvilág azon elemeit, amiket relevánsnak tartanak a bentlakók élete szempontjából. A szakszerű ellátás és gondozás jegyében az egész intézményt áthatja az egészségügyi szemlélet, amit talán meg lehet érteni a gyors, helyben nyújtható segítség szempontjából, de érdemes elgondolkodni azon, milyen károkat okoz ez az egydimenziós lét az itt élők identitásában, énképében akár.
Valami oknál fogva magától értetődő aztán, hogy ez az egészségügyi, gondozási szemlélet az intézmény életének teljes spektrumát áthatja. Habár sem az időskor, sem a fogyatékosság, sem pedig a mentális problémák nem tekinthetők fertőző betegségnek, a személyzet folyamatosan kórházi öltözékben, a higiéniát (valójában az intézményen belüli hierarchiát) jelképező fehér köpenyben jelenik meg. Legyen szó orvosokról, ápolókról, gondozókról, fejlesztő pedagógusról, vagy konyhásokról, a fehér köpeny ott van. A fényképen nem jön át, de ehhez a megjelenéshez mindig társult egy sajátos nyelvhasználat, amiben az intézményben élők és dolgozók viszonya egyértelműen kifejeződött. Ez legtöbbször a beteg, betegeink, (később ellátottaink) gondozóink, ápolóink viszonyban fejeződött ki. Ehhez képest érdemes észrevenni, hogy mennyire igyekeznek a lakók a fényképezkedés kedvéért egy teljesen más identitást megjeleníteni. Büszkén kiteszik háborús kitüntetéseiket, magukat inkább veterán katonaként, mint egy szociális otthon ellátottaiként mutatva. Egy olyan identitást, ami az ilyen különleges (fényképeznek minket) alkalmakat leszámítva aligha érvényesülhetett az intézményen belüli mindennapokban.
Forrás: MEOSZ
