Nappali központ autista fiataloknakHír | 2016.03.05.

Tágas, korszerű nappali központot sikerült kialakíttatnia a Bihar megyei SOS Autizmus Egyesületnek. Csütörtökön zajlott a létesítmény ünnepélyes megnyitója. Nehézségekről, tervekről esett szó.

Az új, Miron Pompiliu utcai székhely felszentelését Sabău Vasile ortodox pap végezte, aki arról szólt: minden embernek szükséges van segítségre, de az autista gyerekeknek, akiket alkalma volt megismerni, talán sokkal inkább. Ő maga rendszeresen imádkozik értük, s tudja, hogy a szülők számára mekkora teher ez.

 

Megoldás

Simona Zlibuţ, az egyesület elnöke az előzményekről szólt: 2007-ben alakult meg az egyesület, kezdetben a Városi Művelődési Ház termében találkoztak, később az Orizont iskola jóvoltából egy osztályteremben, mely negyedakkora volt, mint a jelenlegi székhely konferenciaterme. 2010-ben költöztek első, Averescu utcai székhelyükre (ez szintén jóval kisebb volt a jelenleginél), de nem adták fel, hogy egyszer jobb körülmények között tudják majd az autista gyermekek számára nélkülözhetetlen terápiákat biztosítani. Miután nagykorúvá váltak, az autista fiataloknak nincs hová menniük, számukra nem jelentenek megoldást a védett műhelyek sem, ugyanis állandó, személyes felügyeletre van szükségük. Tavaly nyáron kapták meg hét évre, a várossal kötött haszonbérleti szerződés alapján a jelenlegi székhelyüket, mely két éve üresen állt, sokat segített ebben Arina Moş, a nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivtala (ASCO) vezetője, valamint Cristian Beltechi, az ingatlankezelési igazgatóság (AIO) akkori vezetője.

Biztonságban

Az épület leromlott állapotban volt, mindent szponzorokkal, illetve saját erőből hoztak rendbe, éspedig nem is akárhogyan: például az elektromos rendszer azonnal leáll, ha egy konnektort nem rendeltetésszerűen használnak. „Azt akartuk, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyenek a gyermekeink” – mondta az egyesület elnöke. Remélik, hogy a költségeik egy része megtérül majd az április másodikára, az Autizmus Világnapja alkalmából tervezett karitatív est során, mely a Coloseum vendéglőben lesz megszervezve. „Vannak még álmaink, például egy állandó központ, amely otthont biztosít majd a gyermekeinknek, ha mi már nem leszünk…de ez a jövő zenéje” – tette hozzá.

Huszár István alpolgármester visszaemlékezett arra, amikor tavaly meglátogatták az épületet, és úgy találták, hogy megfelel a célnak. Hamar megszületett a döntés, s még aznap aláírta a kérvényt. Arina Moş kihangsúlyozta: ők csak a feladataikat végzik, a valódi csoda az, amit a szülők hajtottak végre. Egyúttal felhívást intézett a jelenlévőkhöz: aki tudja, támogassa a központot, hiszen ezzel a mi közösségünket segítik.

Florin Hus, egy Asperger-szindrómás kislány édesapja is felszólalt. Az Asperger tünetegyüttest az autizmus egy specifikus formájaként tartják számon, az ezzel született gyerekek sokszor kivételes képességekkel rendelkeznek – például hihetetlenül jó memóriájuk van – miközben olyan dolgokat, melyeket mi ösztönösen tudunk, csak nehéz munka során képesek elsajátítani. Tegnap egyébként az Asperger Világnapját is ünnepelték, ezen a napon született ugyanis Hans Asperger osztrák gyermekorvos, aki első alkalommal azonosította a tünetegyüttest.
A későbbiek során a központ alkalmazottai és önkéntesei kaptak szót.

Adatok

Az egyesület mintegy harmincöt családból áll, a gyermekek kora három és huszonhét év közötti. Azoknak a fiataloknak, akik kikerültek az iskolából, lehetőségük van naponta reggeltől délutánig a központban tartózkodniuk, ahol különféle tevékenységeken vehetnek részt, a többiek pedig délutánonként jönnek el a pszichológus, illetve kinetoterapeuta által vezetett foglalkozásokra. Az új, mintegy 350 négyzetméteres székhely rendbehozatala körülbelül 50 ezer lejbe került. Tágas tornaterem, konferenciaterem, három, különféle terápiára alkalmas terem található itt, továbbá öltöző, orvosi rendelő, konyha, több mosdó, terasz. Az udvaron egy játszóteret is ki szeretnének alakítani, tudtuk meg.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: ERDON.RO