Idén március óta vagy a Sinosz (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) Fővárosi és Pest megye elnöke, mellette egyesületed, a Beszédes Kezek többek között szépségversenyeket is szervez. Mintha a szépség lenne a valuta a hallók világába... utalok itt Weisz Fanni sikereire is.

A siketek a többségi társadalom számára azért nem látszanak, mert kommunikációs problémáik vannak, amit szégyellnek. Aki képes nyitottá válni - és vagyunk páran -, elérheti, hogy ne csak a felszín alapján ítéljenek meg minket. 
Fanninál valóban a szépség a közvetítő elem, hiszen ő modell. Én viszont nem szép fotókat szeretnék magamról, hanem megmutatni, hogy siketként hová lehet eljutni, hiszen izgalmasabb, mi rejlik belül. De mindenki vizuálisan működik, a kirakatot látják először. Meg kell fordítani a dolgot!

Látsz erre reményt?

Tudom, hogy sok idő kell a változáshoz. Én például elvégeztem egy színiiskolát, leginkább azért, hogy a következő siket is merjen álmodni. Fanni bátor volt, és a sikerével elérte, hogy a nagyközönség meglássa, mik a siketek gondjai. Nagyon fontos példa Kósa Ádámé és Tapolczai Gergőé is, akik európai és magyar parlamenti képviselőkké váltak, felmutatták, hogy siketként mire képesek. Amerikában még előrébb tartanak: ott praktizálnak siket orvosok, ügyvédek is. Ám itthon sokan közülünk sajnos magukba fojtják a problémáikat. 

Szerinted a mostani oktatási rendszer segít vagy hátráltat a beilleszkedésben?

Ahová én jártam, ott a rendes állami tananyagot kellett követni, melynek hangsúlyos eleme a hallás-ritmus nevelés: akinek hallókészüléke van, meg kell tanulnia a hangokat azonosítani, felismerni például egy mentőautó szirénáját. Az jó dolog, ha ez valakinek segít, de aki nem fog hallani soha, annál a látható világra kellene koncentrálni, mert a vizualitás fejleszthető, ráadásul a siketeknek eleve erős a látásuk, erre lehetne építeni. Hallásfejlesztés helyett pedig fontosabb lenne a személyiségfejlesztés, hogy ki tudjuk nyitni ezt a zárt világot. 
Tavaly elfogadták az emberi jogok törvényét, fel is jelelték. Ez kimondja, hogy a szülőknek fel kell világosítaniuk a fiatalokat, milyen jogaik és életpálya-lehetőségeik vannak, és a döntést kinek-kinek a saját kezébe adni. Ezt is szeretném sokakban tudatosítani. Hogy ne torpanjanak meg a tiltások és a megszokások korlátainál. Mi a szüleinktől mindig csak megerősítést, biztatást kaptunk. A testvérem is nagyothalló, mégis sikeres vállalkozást működtet.

A te álmod viszont elsőre nem sikerült: nem vettek fel a Színművészetire.

Sőt, nem is értették, mit keresek ott. Pedig már gyerekkoromban arról álmodtam, hogy színésznő leszek. Igazán a mai napig nem kaptam választ arra a kérdésre, miért szórtak ki. Annyit mondtak, hogy nincs lehetőség felmentést kérni beszéd és éneklés alól. Ezek alapfeltételek, és ezeknek én nem tudok megfelelni. Végül mégiscsak tudtam tanulni a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Színitanodában. De papír ide vagy oda, az a tapasztalom, hogy a szakmai érvényesülésem előtt iszonyú gátak emelkednek, és erről az is tehet, hogy kevés az információ rólunk. 
Egy siket erőssége például a mimikában, a mozgásban van, ezt fel lehetne fedezni és használni. Annak idején Vidovszky György és Gyevi-Bíró Eszter tanárok látták bennem a tehetséget, és belevágtak. Persze nehéz hallókkal együtt dolgozni. Mindig nekem kellett kezdeményezni, megkérdezni, miről van szó? Mindig le voltam maradva. De olyan is előfordult, hogy megkaptuk az utasításokat, de hamar állj-t mondott a rendező. Először mindenki azt hitte, biztosan én csinálok valamit rosszul. De hamar kiderült, hogy nem, én a helyemen voltam, a többiek rontottak. 

A barátaid inkább hallók vagy siketek?

Régebben főleg siketekkel barátkoztam, de az utóbbi időben sok halló ismerősöm és barátom is van, elsősorban azok közül, akik tudnak jelelni. Több információt kapok a hallók világából, ráadásul ez jó, mert ilyenkor saját magamat is beszédre kell kényszerítenem. A színiiskolában meg kellett tanulnom többet, szebben beszélni. Eleinte hamar elfáradtam, ám mikor végeztem, a szüleim mondták, hogy sokat fejlődtem.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: NŐK LAPJA CAFÉ