Mozgássérültek millióin segíthet egy magyar fejlesztésHír | 2016.09.19.

A mozgáskorlátozottaknak nyújthat segítséget a magyar NowTechnologies fejlesztése, a GyroSet. A kerekesszék-irányító rendszerrel a nyaktól lefelé mozgásképtelen emberek a fejük mozgatásával tudják vezérelni a közlekedésüket, illetve a kommunikációjukat. A fejlesztéssel foglalkozó cég vezetője, István Márk az Origónak a TechCrunchon elmondta, hogy üzleti céljuk egy év alatt elérhetővé tenni a terméküket a globális piacokon.


A San Franciscó-i TechCrunchon, a technológiai szektor startupjainak egyik legfontosabb rendezvényén a NowTechnologies zászlóshajójaként aposztrofálta a GyroSetetIstván Márk, a cég vezérigazgatója. Mint mondta,egy „okoskerekesszék-vezérlő platformról” van szó, ami tulajdonképpen egy fedélzeti számítógépe a kerekesszéknek.

Egyik legfőbb versenyelőnye, hogy bármely kerekesszékkel kompatibilis. A GyroSet lehetővé teszi, hogy a kerekesszék felhasználója navigációt, beszédszintetizáló rendszert, valamint a szintén általuk fejlesztett fejirányító rendszert egyaránt alkalmazza.

A mozgássérült emberek életét megkönnyítő innovációkra specializálódott NowTechnologies évek óta foglalkozik hasonló fejlesztésekkel, amelyekkel számos hazai és nemzetközi díjat is elnyert.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

FORRÁS: ORIGO.HU