Miért kell megszülni „az ilyet”?Hír | 2014.09.09.
Tapasztalataim szerint a fogyatékkal élő gyerekek anyukái egyáltalán nem olyan mimózalelkek, mint ahogyan gyakran gondolják róluk. Nem omlanak össze zokogva, ha valaki megkérdezi tőlük, mi a baja a gyereknek, miért nem tud járni, miért viselkedik furcsán. Ám van egy téma, ami kivétel nélkül mindegyiket felháborítja. Ha valaki odaveti nekik, mindez az ő hibájuk: miért is kellett bevállalniuk ezt a gyereket.
Kétségbe vonnám a létét
Könnyen ítélkezünk – hiszen, különösen, ha kicsi gyerekről van szó, feltételezzük, hogy már az anyaméhben is kimutatható volt a gond. Márpedig ha valaki tudja, hogy a gyereke nem lesz „tökéletes”, a legtöbben azt várjuk el tőle, hogy vetesse el azonnal. Még akkor is, ha már húszhetes terhes és érzi, hogyan mozog a baba a hasában. Akkor is, ha régóta vár erre a gyerekre, és akkor is, ha amúgy szíve szerint vállalná, hogy felneveli.
Különösen igaz ez a Down-szindrómás gyerekek esetében. (amit még ma is a legtöbben helytelenül „kórnak” neveznek, mintha valami fertőző, rút betegségről lenne szó) Merthogy ezt alaposan szűrik mindenütt, különösen 35 éves kor fölötti anyák esetében. Abba nem gondolunk bele, hogy minden mérésnél van hibaszázalék, vannak fiatal anyukák, akiknél erre senki nem gondol, és náluk ezt nem is nagyon nézik – és igen, olyan is van, aki úgy dönt, hogy ez a gyerek neki így is kell, és nem ijed meg, ha ezt a feladatot méri rá a sors.
Az én kislányom PKU-s, ami egy ritka és speciális anyagcserezavar. Nagyon szigorú diétát kell tartania egész életében, szinte egyetlen normális ételt sem ehet. Ezt a betegséget nem szűrik – mert ritka, és mert azt mondják, az élettel nem összeegyeztethetetlen. Persze a következő gyereknél kérhettem volna már a méhen belül a vizsgálatot, és mondhattam volna, hogy „nem akarom” a hibás génű magzatot. De nekem eszembe sem jutott! Mert ránéztem a szikrázóan okos, feltűnően szép PKU-sra, és úgy éreztem, hogy egy ilyen vizsgálattal az ő létét vonnám kétségbe.
Forrás: NŐK LAPJA CAFÉ
