Miért indokoljuk meg a rossz munkaszokásokat, ahelyett, hogy változtatnánk rajtuk?Hír | 2016.09.27.
Minél több erőfeszítést teszünk bele valamibe, annál jobban hiszünk az adott dologban – még akkor is, ha ez ellentmond annak, ami ésszerű volna. A hamis önigazolással viszont rontunk a teljesítményünkön, és csak növeljük a belső szorongást.
Amikor munkavégzésről van szó, teljesen rendjén való, ha vannak olyan bevált szokásaid és gyakorlataid, amelyeket előtérbe helyezel, még ha ezek másoknál nem is működnek. Pár vezető például azt találta, ha szabad utat ad a dolgozóinak arra, hogyan végezzék el a munkájukat, az már önmagában egy erőteljes produktivitást serkentő stratégia. Ám olykor hajlamosak vagyok rutinból, megszokásból elvégezni a feladatainkat, és még ha az eredmény nem éppen a legjobb, akkor is meggyőzzük magunkat arról, miért kifizetődő a számunkra megtartani a rossz szokást. Ez viszont már probléma.
Hogyan találunk indokokat a rossz szokásokra?
Az 50-es években Leon Festinger pszichológus megalkotta a kognitív disszonancia kifejezését, amellyel azt a nyugtalanságot írta le, amelyet két egymásnak ellentmondó, egyszerre fellépő elképzelés hatására érzünk. Festinger rájött, hogy ez a kellemetlenség nem elhanyagolható érzés, ez befolyásolja a viselkedésünket is. Ha két, lélektanilag összeegyeztethetetlen gondolat merül fel az emberben, akkor az feszültséget okoz. Például tisztában vagyunk vele, hogy a dohányzás káros az egészségre, mégis úgy hisszük, hogy cigaretta nélkül nem tudjuk kezelni a stresszt. A disszonancia kényelmetlen, szorongáshoz vezet, ezért ennek az ellentmondásnak a feloldására törekszünk, és ha ez nem sikerül, akkor önbecsapással és öncsalással igyekszünk megnyugtatni magunkat, és bebizonyítani saját magunknak, hogy a káros tevékenység mégis hasznos a számunkra (pl. a cigaretta miatt nem eszem annyit), vagyis nem veszünk tudomást az ellenérvekről.
Ha felelősséget vállalunk az olyan cselekedeteinkért, amelyek megvalósításába rengeteg időt, pénzt, erőfeszítés fektettünk bele, de azoknak mégis súlyos negatív hatásai, következményei lesznek, akkor egy úgynevezett belső önigazolás lép fel, vagyis egy olyan gondolati folyamat, amely során meggyőzzük magunkat, hogy a történtek, eredmény ellenére ugyanúgy becsüljük magunkat. A kognitív disszonancia olyannyira kellemetlen, hogy arra motivál minket, hogy változtatásokat tegyünk a feszültség újbóli átélésének elkerülésére. De amíg nem ismerjük fel, miért érezzük magunkat kellemetlenül (vagyis mi a kognitív disszonancia forrása), addig továbbra is olyan szokásokba fogunk kapaszkodni, amelyeket már el kellene hagynunk.
FORRÁS: HVG.HU
