„A szüleim (akik hallók) szeretnek színházba járni, gyermekkoromban sokszor elvittek engem is. Csak annyit láttam, hogy az emberek ide-oda mászkálnak a színpadon, siketségem miatt hallani nem hallottam az előadást, számomra nem volt sem érthető, sem élvezetes egyik darab sem" - meséli Nagyné Kiss Orsolya.

A 90 decibel Projektalapítói változtatni szeretnének ezen, ezért 2011-től felvállalták az ország több színházának akadálymentessé alakítását hallássérült nézőknek. Bár voltak próbálkozások az elmúlt 10-15 évben a színházak részéről is - például a budapesti József Attila Színház 1999 óta mutat be hallássérültek számára akadálymentesített színdarabot - de országos szinten nem sok minden történt ezen a téren.

Jelenleg 13 színház – Nemzeti Színház, Vígszínház, Centrál Színház, Miskolci Nemzeti Színház, Kecskeméti Katona József Színház, Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Radnóti Színház, Kaposvári Csiky Gergely Színház, Békés Megyei Jókai Színház, Székesfehérvári Vörösmarty Színház, Veszprémi Petőfi Színház, Debreceni Csokonai Színház, Szegedi Nemzeti Színház – és a Szegedi Szabadtéri Játékok csatlakozott a kezdeményezéshez. Az akadálymentesítés költségének nagyobb részét a 90 decibel Projekt fedezi támogatásokból, a fennmaradó részt pedig a kezdeményezésben résztvevő színházak. „Elméletileg - a törvényi szabályozás értelmében - az akadálymentesítést és annak teljes költségét a színházaknak kellene biztosítaniuk, azonban ez jelen viszonyok között nem kivitelezhető" – tudtuk meg Bonecz Ervintől, a 90 decibel projektvezetőjétől, aki szerint ez az egyik oka, ami miatt az akadálymentesítés nem tudott automatikussá válni Magyarországon.

„A jeltolmácsolt előadások a színház számára is új feladatot jelentenek. Bár a színészi játékot közvetlenül nem befolyásolja a jeltolmács jelenléte, de az a tudat, hogy siket és nagyothalló nézők is ülnek a nézőtéren, önkéntelenül kifejezőbb játékra inspirálja a színészeket" – mondta el a Közelképnek Kovács Krisztina, a Vígszínház dramaturgja. A jeltolmácsnak lehetősége van részt venni egy-egy próbán, hogy a közös munka még összehangoltabb legyen. Amennyiben a tolmácsot a színdarabba rendezik, hosszabb próbafolyamaton vesz részt és egy siket mentort is bevonnak, aki jelzi, hova kell állnia a jeltolmácsnak ahhoz, hogy a darab könnyen követhető legyen.

„Magam is rendeztem olyan előadást, amibe nem merném rögtön belerendezni a tolmácsot, mert mozog a színpad, a díszletek, tehát veszélyes, mert a tolmács akár leeshet, megsérülhet. Az elgondolás, hogy a színpad szélén álljon, egyszerűnek tűnhet, de nem az, mert világítási problémákat vet fel. Egyszóval bele kell nyúlni az előadásba, ami sok ember munkáját érinti" – foglalta össze nyilatkozatában Rába Roland, aki a Nemzeti Színházban jeltolmács bevonásával rendezte a Pánik című darabot. „Több ép hallású néző is jelezte, hogy nagy élmény volt számukra a jelnyelvi tolmácsolással való találkozás"- tudtuk meg Gálos Orsolyától, a Nemzeti Színház kommunikációs vezetőjétől.

Ma Magyarországon a lakosságának tíz százaléka hallássérült, közülük körülbelül 60 ezren teljesen siketek, 300 ezren pedig súlyos fokban nagyothallók. A jelnyelvet használók aránya becslések szerint húsz, míg közel nyolcvan százalékuk csak hangos beszéddel kommunikál, és nem ismeri a jelnyelvet.

A nagyothallók esetében az indukciós hurok jelent megoldást, ugyanis felerősíti a hallókészülékek által fogható jeleket. A tapasztalatok alapján negatívum ebben az esetben, hogy azok közül, akik ezen keresztül figyelték az előadást, néhányan jelezték, hogy elfáradt a fülük, de összességében a gyakorlatban ez a módszer bevált. A legtöbb színházban már van indukciós hurok, azonban sok helyen nem jelzik a nézők felé.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: KÖZELKÉP HÍRÖGYNÖKSÉG