Mári és a Babakezek – Jelek a beszéd szolgálatábanHír | 2016.08.18.

A babajelek nem csak a kommunikációt könnyítik meg, hanem a beszéd fejlődését is segítik. És még sok vidám percet is szereznek.

“Kicsit kétkedve iratkoztam be a Beszélő Babakezek babajelbeszéd-tanfolyamra. Duplán is izgatott voltam, mert az én gyermekem picit más. Mári értelmi fogyatékos, Down-szindrómás. Azt hittem, hogy nem fog sokat megtanulni a jelek közül, vagy hogy nem lesz érthető, mit mutogatunk egymásnak, szóval, hogy kudarc lesz ez az egész neki is, nekem is. De nem így történt!

 Először is egy nagyon kedves tanítót kaptunk Zentai Kata személyében, akinek a közvetlen kisugárzása bátorított, hogy itt az idő és a hely ehhez az izgalmas, játékos tanulóúthoz. Kata mindig segített minket, s bár már a 4. gyermekemet nevelem, mégis volt egy-egy újdonság, amit hallottam tőle, amiért érdemes volt találkozni. Külön köszönet Katának és a csoportunknak a szeretetért, amit kaptunk Márival!

Nézem az eredményeket: eltelt 1 hónap és Mári sokszor jelel. Jelel az etetőszékben, jelel könyvnézéskor, jelel, ha öltözünk, jelel a buszon… Egy hét után 10 jelet, 3 hét után 25 jelet tudott mutatni, pedig nem stréberkedtünk.  Legnagyobb meglepetésemre első kedvencei között szerepelt a teknős, a sün és a béka, amik mindkét kezet igénybe vevő, nem a legegyszerűbb jelek. Voltak jelek, amiket még nekem is be kellett gyakorolni, volt, hogy összekevertünk valamit, s volt, hogy nem értettem mit mutogat és mond, de ő kitartóan csak mondta-mutogatta a magáét, sok mosolygós percet szerezve.

S pont ez a jó benne, hogy együtt tanulunk meg valami újat, egymásról is, magunkról is. Nagyszerű élmény részesei lettünk. Megismertünk egy hasznos módszert, ami segíti őt, hogy a megkésett beszédfejlődése miatti frusztrációja csökkenjen. Látom, hogy örül neki, hogy a jelek segítségével jobban meg tudja magát értetni, és azt is érzékelem, hogy azóta a beszéde is meglendült, még több szót mond.

Örülök, hogy Márinak tetszik ez a klassz játék, és ez rám is pozitívan hat. A testvérei is figyelik a jelelést, sokszor úgy játszanak, pedig nem kértem egy szóval sem őket erre!

Tovább a teljes cikkre

Forrás: DOWN BABA