Levi ötéves korában egy a nagymamájától kapott dinoszauruszos könyv hatására döntött úgy, ha törik, ha szakad, ő bizony állatorvos lesz és dinoszauruszokat fog gyógyítani. Akkor már az egész család tudta, hogy a kisfiú terve nem csak azért lesz nehezen megvalósítható, mert a dinók rég kihaltak.

Miközben egy az Örs vezér teréhez közeli hajléktalan tanya felé sétálunk azért, hogy az erdő szélén élő hontalanok macskáit kezelje, Levi elmeséli a nem mindennapi állatorvosi pálya történetét.

"Ugyanúgy hallottam, mint bárki más féléves koromig. Édesanyám emlékei között még mindig élénken él az a nap, amikor kint játszottam a kertben, ő szólongatott, de én már nem válaszoltam. Azóta is csak hallásmaradvánnyal hallok, ami azt jelenti, hogy hallókészülék nélkül nem hallok semmit” – meséli olyan artikulált tisztasággal, hogy nem is értem, ha nem hall, akkor hogy beszélhet ilyen szépen.

Édesanyám logopédus. Mindig, amikor beszélt hozzánk, egy papírlapot tett a szája elé, hogy ezzel megakadályozza azt, hogy automatikusan a szájról olvasást tanuljam meg. 

Mindig fel kellett vennem a hallókészüléket, akkor is, ha utáltam. Márpedig az elején nagyon utáltam. Volt, hogy vizes hordóba dobtam, amikor építkezés volt nálunk, csak három nap múlva találták meg."

A szülők, bár mindent megtettek azért, hogy Levi a lehető legjobban megtanuljon kommunikálni, abban reménykedtek, hogy az állatorvoslás iránti szenvedély idővel csitul, és a gyerek feladja a kudarcra ítélt álmot. 

„Úgy gondolták, hogy belőlem állatorvos soha nem lehet. De nem adtam fel. Felvettek az egyetemre. Egy idő után viszont én kezdtem úgy érezni, hogy a gyakorlatnál biztosan ki fogok esni. Hogy fogok megcsinálni egy rutin vizsgálatot? Rengeteget keresgéltem, mire nagy nehezen találtam külföldön egy olyan sztetoszkópot, amit hallókészülékhez lehet csatlakoztatni. Egyszer azzal ébresztettem a vicc kedvéért a családot, hogy a készüléket a szívemhez tettem, rákötöttem a hifire és teljes hangerőre állítottam. Beleremegett a ház!”

Levi a mély hangokat jobban hallja, a magasakat sokszor alig. Hallókészülék nélkül egy kiskutya ugatását például egyáltalán nem, egy németjuhászét viszont igen. Számára csak a bagoly huhog, a veréb csiripelését sosem hallotta.

„Most hallókészülékkel az 50-60 százalékát értem az emberi beszédnek, de következtetéssel könnyen kiegészítem magamnak a hiányzó részeket, ami az embereknek sokszor fel sem tűnik. Amikor elkezdtem dolgozni, akkor vettem észre, hogy bizony, vannak olyan szituációk, amikor a kollégáimhoz képest nagyobb veszélynek teszem ki magam. Sokszor fordul elő, hogy amikor egy kutya morog, nem igazán érzi szükségét annak, hogy ezt hangosan, kifejezően tegye, vagy más úton is jelezze nekem azt, hogy nem tetszik neki, amit csinálok. Ha szemtől szembe közeledek felé, akkor egy hallóhoz képest nagyon váratlanul érhet az, hogy nekem ugrik a kutya.”

Levi rengeteg erőfeszítés árán befejezte az egyetemet, de munkát találnia már nehezebb volt. Egy hosszabb keresgélés után az Illatos úti gyepmesteri telepen helyezkedett el, de rövid időn belül kiderült, nem tud nem visszanézni a rácsok mögött szomorúan kikandikáló tekintetekre, holott persze a szakmai elvárás az volna, hogy csak gyógyítson és ne együtt érezzen.

„Nem tudok nem odanézni. Nekem valahogy muszáj azzal foglalkoznom, hogy ott vannak. Nem tudok úgy csinálni, mintha nem látnám őket. Megpróbáltam egy időben. Megpróbáltam úgy hozzáállni, ahogy a főnököm elvárta tőlem. Igyekeztem csak arra koncentrálni, hogy szakmailag minden rendben legyen. De nem tudtam csak az állatorvosi munkával foglalkozni.”

Tovább a teljes cikkre

Forrás: SZERETLEKMAGYARORSZÁG.HU