Egy dolog viszont nagyon hiányzik: akár netes cikkeket, blogposztokat, vagy akár a vonatkozó szakirodalmat olvassuk, szinte egy szót sem fogunk találni a hozzátartozókról. Mit élhet át az, aki partnerként, vagy családtagként kell együtt élnie ezzel a betegséggel? Ez nekik is rossz? Ők min mennek keresztül? Ők mitől szenvednek, mivel kell megküzdeniük? 

Hogy nekik is rossz-e? Röviden: igen. Nagyon. Biztosan minden mentális zavarral, betegséggel nehéz lehet partnerként együtt élni, hiszen ha mást nem, minden nap láthatjuk a szerettünk szenvedését, vergődését. De a borderline-nal való mindennapos találkozás sokszor még fárasztóbb, fájdalmasabb lehet. Ez egy személyiségzavar, így természeténél fogva a személyiség működésének sok rétegét érintheti, de valahogy az egész központjában mégis pont a kapcsolatok, a fontos másokhoz fűződő viszonyok és érzelmek állnak. Mindenre hatással van, ami csak fontos lehet egy párkapcsolatban: a kötődésre, az érzelmek kifejezésére, a partner önbecsülésére és biztonságérzetére…

Ráadásul egy borderline-os szinte kiismerhetetlenül változékony tud lenni. A partnereik sokszor úgy érzik, hogy két emberrel kell együtt élniük. Tud felhőtlenül boldog, örömteli, optimista, és tevékeny lenni, és egy pillanatra úgy tűnhet, hogy ez már így is marad. Ebben az állapotban nem csak a jelekben alaptalanul bizakodó partner, de maga a szenvedő is úgy érzi, hogy ez már mindig így lehet. Az öröm időtlennek tűnik, a kapcsolat boldog, és innen a jövő is szépnek látszik. Nos, ez tud egy perc alatt, egy hétköznapi, mások számára jelentéktelen apróság miatt az ellenkezőjére fordulni. Mindezt felváltja a szomorúság, a düh, a gyűlölet, a partner és a kapcsolat teljes elutasítása.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: DÍVÁNY