Venesz Erzsébet 2009-ben három agyi infarktuson esett át. Lebénult a két lábszára és a jobb keze.
– Csúsztam, másztam, de magamtól kifejlesztettem egy járásmódot, hogy a lakásban közlekedni tudjak – mesélte. – A rehabilitáció során Debrecenben két és fél hónap alatt megtanultam emelni a lábam, megtanultam lépkedni. Azóta minden nap megyek, igaz, csak kis távot tudok megtenni a három támpontos bottal, de megyek!

Erzsébet, aki négy gyermeket nevelt fel és jelenleg öt unokának örülhet, a betegsége előtt nem szeretett, és úgy tudta nem is igazán tud rajzolni. Ezért lepte meg, ami a rehabilitáció során történt.

– Már 16 hónapja voltam béna, amikor becsukott szemmel elkezdtem színeket és formákat látni. Megijedtem, azt hittem megbolondultam, nem mertem szólni senkinek, vártam hátha elmúlik. De nem múlt el, sőt egyre szebb, színesebb képeket láttam. A pszichológus megnyugtatott, nincs semmi baj, nem vagyok őrült, egy áldást kaptam, amit belsőkép-látásnak hívnak. Bíztatott, hogy rajzoljam le, amit látok. Ellenkeztem, mert a betegség előtt jobbkezes voltam, de sem rajzolni, sem festeni nem tudtam. Akkor most bal kézzel hogyan tudnék rajzolni?

Addig mondta, hogy elkezdtem. Én lepődtem meg a legjobban, hogy elég jól sikerült. Egyre többet rajzoltam és amikor rajzoltam, szinte szárnyaltam, felszabadultam, kijöttek a színek által belőlem a jó, a fájó, a rossz érzések. Kitárult előttem a világ, csak becsuktam a szemem és olyan színeket, tájakat láttam, látok, amiket nyitott szemmel, egészségesen az életben sem láttam soha.

A színekkel játszom, egy szín egy érzést jelent számomra, így a festményeimnek mindig két címe van. bármilyen fájdalom, bánat, öröm érzése tölti el, vagy nyomasztja a testemet, lelkemet, azt kifestem magamból. Az agyam raktározta el , a képzeletem és az álmaim, vagy a vágyálmaim tükröződnek a képeimben? Nem tudom, csak azt érzem, így teljes az életem. Talán sokak számára ez érthetetlen, hihetetlen, ám számomra ez maga a csoda, az erő, az élet.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: MEOSZ