Kovács Patrícia: nehéz megtanulni vaknak lenniHír | 2016.04.24.

Kovács Patrícia azt mondja, neki fizikai fájdalmat is okozott az, hogy teljesen át tudja magát adni a szerepnek, egy karakternek, aki rettentően vagány és belevaló nő, csak éppen vak.

Jótékonysági színházi előadás a fogyatékkal élők sportjáért, ezért áll ki teljes mellszélességgel Kovács Patrícia, aki két színésztársával együtt a Belvárosi Színházban 2016 áprilisának elején bemutatott Várj, míg sötét lesz című darab április 26-i előadásának bevételével Magyarország első integratív edzőtermének építését támogatja.

„Azt gondolom, hogy lépéselőnyben vagyok azokkal a színészekkel, színésznőkkel szemben, akiknek esetleg most kellene először találkoznia fogyatékkal élőkkel. Azt, hogy a SUHANJ! társalapítójaként rendszeresen találkozom fogyatékkal élőkkel, a javamra tudtam fordítani a darab próbáin és a karakter megformálása közben” – kezdte az NLCafénak az egyébként boldog édesanya, Kovács Patrícia, akinek fizikai fájdalmat okozott először Susy bőrébe bújni.

„A színpadon egy 30 évesen megvakult nőt alakítok, aki már látta a világot, ismeri a tárgyak formáját, a felhőket, a teret. Mindenképpen hiteles szerettem volna lenni, ezért a Vakok Intézetében is jártam, és volt szerencsém megismerni és figyelni egy vak lányt, aki szintén, ahogy a karakterem, korábban látó volt.”

„Elképesztő volt látni, hogy egy idő után az ember annyira hozzáidomul a változáshoz, hogy ha nem tudtam volna, hogy ez a lány vak, talán észre sem vettem volna egy darabig, annyira természetesen mozog. Ezt akartam megtanulni és be kell valljam, látóként konkrét fizikai fájdalmat okozott néha a dolog.”


„Annyira koncentráltam, hogy a színpadon mozgók apró rezdülésére ne kapjam oda a tekintetem, hogy körülbelül egy hónapig görcsölt a fejem minden próba után, mire megtanultam függetleníteni a körülöttem lévőket” – mesélte Kovács Patrícia, aki hozzátette, igazán tanulságos és egyben csodálatos világba csöppent, és szeretne minél többet segíteni az alapítványon keresztül, hogy a rászorulók minden élethelyzetben magabiztosak legyenek, és biztonságban érezhessék magukat. 

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: NŐK LAPJA CAFÉ