Egy fiatalember ül a színpad közepén egy kerekesszékben. Kiszáll belőle, egyensúlyát keresi, kicsit imbolyog. Előrelép néhányat, láthatóan nehezen megy neki a járás. A fejgép megvilágítja az arcát, belekezd egy monológba: „Az orvosok most nézzenek rám, hogy milyen lettem, s vidám létem elfed egy csomó mindent. Igaz, a lábam alkalmanként sajog, de rövid, ismerős távon tudok menni gyalog. Néha-néha megugrok, földön landolok, sőt összevissza kapálózok. De én vagyok!”

Ez a részlet Tóth Károly önéletrajzi ihletésű drámájából való, amelyet eddig még nem állítottak színpadra, de a tervek szerint ősszel bemutatják majd az egyik fővárosi teátrumban. A darab arról szól, miféle viszontagságokon keresztül jutott el a halmozottan fogyatékos főszereplő odáig, hogy a korábban reménytelennek és esélytelennek tűnő élete boldoggá, kiegyensúlyozottá vált.

Károly aligha fogja saját magát alakítani a darabban, akkor ugyanis túl hosszú lenne az előadás. A 26 éves, szegedi születésű, ma már Budapesten élő fiatalember beszédét nehezen lehet érteni. Azt meséli, az első találkozásnál mindenki azt hiszi róla, hogy értelmi fogyatékos, ezért igyekeznek minél lassabban, szépen artikulálva szólni hozzá. Pedig ő pontosan érti a gyors beszédet is, csak éppen fizikai okokból nem tudja ugyanazzal a sebességgel szavakká formálni a gondolatait.

Tóth Károly egészségesen született, ám három hónapos korában egy lejárt szavatosságú védőoltás szövődményeként fejlődési rendellenesség jelentkezett nála. Az orvosok a mai napig nem tudták pontosan diagnosztizálni a bajt, azt azonban tudni, hogy az idegrendszeri károsodás a mozgásszerveket és a beszédközpontot érte el. Házon belül, rövidebb távon saját lábán is képes közlekedni, hosszabb utakra csak elektromos kerekes székkel vállalkozhat. Jobb kezét egyáltalán nem használja, bal kezével sem képes finom mozdulatokra.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: REHABPORTAL