A Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanári diplomát, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen “rehabilitációs szakember a látássérülés területén” szakképzettséget szerzett, van vegyész oklevele, rendelkezik közgazdász- és jogi diplomával is. Mentőkutyákat és vakvezető kutyákat képez ki, valamint látássérült embereket tanít a vakvezető kutyákkal való harmonikus együttműködésre.

Mikor és kikkel indította el a Baráthegyi Vakvezető Iskolát? Ütköztek-e nehézségekbe a kezdetekkor?

A Baráthegyi Vakvezető Iskolát tíz éve néhány mentőkutyás kollégámmal közösen alapítottuk. Nem volt egyszerű a kezdet, de úgy gondoltuk, hogy már az is eredmény lesz, ha évente akár csak egyetlen vak embernek tudunk vakvezető kutyát adni. Persze ehhez is sokat kellett tanulni. Nem a kutyakiképzés fortélyainak voltunk híján, hanem azt kellett megértenünk, hogy a vakvezető kutyák milyen különös kooperációban működnek együtt az emberrel. Ehhez először külföldi vakvezető kutya iskolákat látogattunk meg, majd rengeteget mentünk lefedett szemmel a kiképzési próbálkozásaink során. Saját bőrünkön és betört fejünkön tapasztaltuk meg, hogy itt messze nem csak a kutya engedelmességről van szó. Egy vakvezető kutya ne forduljon balra az utcán, ha azt kérik tőle, csak amikor tényleg odaért a sarokra. Nem egyszerűen azt kell csinálnia, amit mondanak neki, hanem ki kell találnia a gazdája valódi célját, és annak elérésében kell együttműködnie. A más kiképzési területeken szokásos motivációk, a zsákmányösztön, a játék vagy az étel utáni vágy alapvetően nem alkalmas a vakvezető munka inspirálására. A vakvezető kutyák azért dolgoznak, mert gazdájukat óvják és féltik! 

A pedagógiai vénának vette-e hasznát a vakvezető kutyák kiképzése kapcsán is? 

Amit mások kiképzésnek neveznek, az számomra inkább tanítás, és én szeretek tanítani. Kutyákat, gyerekeket, felnőtteket, sérülteket és épeket egyaránt. A tanítás csak akkor lehet sikeres, ha a tanítvány partner benne, de ezért sokszor meg kell küzdeni. A tanárként vagy kiképzőként is az a feladatom, hogy annyira odafigyeljek a tanítványomra, hogy végül a gondolataiba is belelássak. Éreznem kell a tanítványom hangulatát és meg kell, hogy értsem, hogy egy helyzetben mire gondol, mit ért belőle. El kell érnem, hogy vágyjon tanulni, és élvezze, hogy tanulhat. Technikákban persze vannak különbségek, de érzelmileg ugyanazt az odaadást élem meg, ha kutyát tanítok, vagy ha embert. Akkor és ott Ő a fontos. De mondhattam volna többes számban is, hiszen munkám különlegessége, hogy én gyakran vakvezető kutya-látássérült ember párost közösen tanítok és ilyenkor mindennél fontosabbnak érzem, hogy Nekik sikerüljön.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: KUTYABARÁT.HU