Kerekesszékkel is minden kivitelezhető, csak meg kell találni a módjátHír | 2016.05.19.

Till Attila Tiszta szívvel című filmje már a premier napján óriási érdeklődést váltott ki, és nem csak a nézők szerették. Már csak azért is, mert a mozgássérült főszerepét végre nem csak eljátszatták valakivel, hanem amatőr, valóban mozgássérült színészeket castingoltak a feladatra. A kerekesszékes Zoltán szerepére Fenyvesi Zoli bizonyult a legjobbnak, akit ismerhetünk már az Instagramjáról, ahol tizenegyezren követik, de hallhattunk már sporteredményeiről is. A film kapcsán vele beszélgett a Dívány.hu

Kicsit szkeptikus voltam a filmmel kapcsolatban, mindenfélét képzeltem, hogyan fogja Tilla humoros akciókon keresztül bemutatni a mozgássérültek világát (de az eredmény valóban humoros és vállalható lett, a kritikát itt találja). Neked nem voltak fenntartásaid, amikor megtalált a film ötletével?

Dehogynem. Fogalmam sem volt, hogy Tilla mit szeretne ebből kihozni. Esetleg a Gellért hegyről akar majd kilőni engem egy rakétából? Egyszerűen nem tudtam elképzelni milyen sztorit találhattak ki a témához, de ahogy elolvastam a forgatókönyvet, megnyugodtam, mert egy viszonylag földhöz ragadt történetről van szó, ami pontosan, érthetően, humorosan mutatja be, milyen a a mozgássérültek élete. Tilla nagyon képben volt, egyszer sem éreztem úgy, hogy valami olyat akar eljátszatni velem, ami nem fedi a valóságot.

A szerepre ugyanolyan casting volt, mint bármelyik más filmnél. Érezted, hogy esélyes vagy?

Amikor először találkoztunk Tillával, volt ugyan egy közös szimpátia, de egyáltalán nem voltam biztos a dolgomban, ő pedig kerek perec meg is mondta, hogy rajtam kívül vannak más kerekesszékes srácok is, akik versenyben vannak a szerepért. Bár azt azért éreztem, hogy Tillának bejön, hogy vannak átfedések a saját életem és a kitalált karakter története között. De ez engem is eléggé felspanolt.

Mennyire hasonlítotok egymásra a filmbeli Zolival?

A nevünk egyezése is teljesen véletlenszerű, egyszerűen Tilla így írta meg a forgatókönyvet jó pár évvel ezelőtt. Más összecsengés is volt: én is születésem óta mozgássérült vagyok, és én sem tartom az apámmal a kapcsolatot, aki egész kiskoromban elhagyott minket.

Én viszont alapvetően sokkal vidámabb, poénkodósabb srác vagyok, mint a filmbeli karakterem, aki néha úgy viselkedik mintha rászakadt volna a világfájdalom. Nem vagyok ennyire negatív, és távol áll tőlem a trágárkodás meg az érzelmi kirohanások is. Kihívás volt számomra, hogy erélyesebb, érzéketlenebb legyek, igazából nem vagyok az a kötözködős alkat, aki simán beszól az orvosának és köcsögnek nevezi.

Volt olyan jelenet, ami érzelmileg felkavart, pont a sok átfedés miatt?

Amikor a szerepem szerinti anyukámmal (Balsai Móni, a szerk.) veszekszem a kórház udvarán, és azt vágom a fejéhez, hogy milyen ciki lehetett már, amikor a játszótéren az ő gyereke csúszott- mászott, míg a többiek normálisan játszottak... Na, ezeket nagyon nehéz volt kiejtenem a számon. Kemény mondatok egy anyának. Ami azt illeti, meg is törtem párszor a gyakorlások alatt, ha elsírta magát Móni, onnantól kezdve nem tudtam tovább terrorizálni szegényt. Szerep ide, szerep oda nem tudok egy síró nőt bántani. Azt hiszem ez volt az egyetlen jelenet, ami egy kicsit felkavart. Tilla egyébként is nagyon odafigyelt, hogy komfortosan érezzem magam a jelenetekben. Az egész stáb nagyon támogató volt, nem volt olyan érzésem, hogy csak egy kiszolgáltatott kellék vagyok a filmben, amit úgy pakolnak ide-oda, ahogy nekik tetszik.

Előtte sosem színészkedtél, milyen volt viszontlátni magadat a mozivásznon?

Furcsa. Tudod, az ember azt mondja, amikor még nem látta a filmet, hogy "á nem fog érdekelni, mit gondolnak mások”, de aztán amikor már a mozikban megy a film, nagyon is elkezd érdekelni, mi az általános vélemény róla, a szereplésemről. De az is érdekes kérdés volt, hogy én saját magam mit fogok szólni magamhoz.

És mit szóltál?

Ahhoz képest, hogy ez volt az első filmszerepem, szerintem nem volt rossz. De persze vannak jelenetek, amiket annyira nem érzek erősnek és már másképp csinálnék.

Ahogy te is mondtad a filmbeli Zoli szeret az önsajnálatban tipródni. Neked volt ilyen időszakod?

Persze, főleg gimisként, amikor fogalmad sincs, hogy ki vagy és mit akarsz majd később kezdeni magaddal. Féltem, hogy nem találok olyan szakmát, ami érdekel, elég sötéten láttam a jövőt, olyanokat képzeltem, hogy a végén az utcán kötök ki. De akkoriban az sem volt könnyű, hogy nem volt akadálymentesítve a suli, magyarán mindig mások segítségére, jóindulatára kellett hagyatkoznom. Emiatt úgy éreztem, meg vagyok fosztva attól, hogy önálló legyek. Ezek persze nagyon le tudtak törni, de szerencsére olyan típusú ember vagyok, aki nem tud sokáig keseregni. Sosem vártam el másoktól, hogy sajnáljanak, csak mert kerekesszékes vagyok. Persze nem könnyű, de azt tapasztalatom és azt látom más kerekesszékes ismerőseimen is, hogy szinte minden kivitelezhető, csak meg kell találni a módját.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: DÍVÁNY