Kerekesszékkel a világ körül? Miért ne?Hír | 2016.02.12.

Rodrigo (saját bevallása szerint 25+ éves) Brazíliában született, jelenleg Svédországban él, és beutazta már a fél világot. Most pedig a másik felét akarja meghódítani - egy baleset után -, immár kerekesszékkel. Ráadásul mindezt már online is nyomon követhetjük a goodtimetorollon.com oldalon, ami egyben a világ kerekesszékeseinek első utazós-közösségi fóruma szeretne lenni. Bármi történjék is, ez a srác egy igazi megszállott! Nem az a típus, akit le lehetne beszélni bármiről is...

A BALESET ELŐTTI KALANDOZÁSOK

– Mesélj egy kicsit a fiatal Rodrigóról!

– Brazília fővárosában, Brazíliavárosban születtem. A szüleim már csecsemő koromban elváltak, anyukám nevelt fel. Ő még ma is olyan, mint egy nagy gyerek, egyfolytában költözik az országon belül, és ez jellemezte már az én kiskoromat is. Talán éppen tőle örököltem az utazás iránti szenvedélyemet. Összeszámoltam ugyanis: kereken 25 különböző házban laktunk gyerekkoromban... (nevet). Egyszer egy paradicsomi szigeten, máskor kicsiny, eldugott falvakban, néha pedig nagyvárosokban. 

– Ejha, ilyen gyerekkorról azért kevesen számolnak be. Nem tudom nem megkérdezni: hogy hatott ez rád?

 – Abszolút szerencsésnek érzem magam emiatt! A különböző környezeti hatások és az állandó változás, amikor sose tudod mi a következő állomás, nyitott, érdeklődő emberré tettek már nagyon hamar. Megtanultam, hogy kell viselkednem különböző típusú emberekkel és azt is, hogy mindig a szeretet a legfontosabb.

 Nagyon sok pozitívumot kaptál az anyukádtól az kétségtelen. Mikor kezdted el a saját utadat járni?

– 17 évesen úgy döntöttem, hogy szeretnék a saját lábamra állni és felköltöztem a nagymamámhoz a fővárosba, hogy egyetemre járjak. A halála után azonban úgy éreztem, nem tudok ott maradni, mozdulnom kell valahova. 2004-ben, 23 évesen, Londonba költöztem, mert az angoltudásomra ráfért némi csiszolás. Beiratkoztam egy színház- és fotókurzusra, fél évre. Végül kilenc évre ott ragadtam. Főleg a vendéglátás és idegenforgalmi területen dolgoztam: éttermekben, bárokban és hostelekben. Voltam például kertész és dj is, de többnyire pultos, pincér, bár menedzser. Közben azonban valahogy egyre erősebb lett bennem az utazási vágy: Európát, Észak-, Közép- és Dél-Amerikát nagyjából körbeutaztam, sőt, egy kicsit még Dél-Ázsiában is jártam.

 – Álljunk csak meg egy pillanatra! Ez elég izgalmasan hangzik. Tudsz mondani pár konkrétabb példát arra, hogy merre jártál?

– Amikor Londonban laktam és telente hőségre vágytam, fogtam magam és elutaztam egy-egy meleg országba. Így töltöttem egy-egy hónapot például Kubában vagy Mexikóban is. Gyakran hosszú hétvégéket szerveztünk barátokkal Európán belül: többek között a Tátra, a Baltikum, Spanyolország, Skócia, Csehország, Lengyelország és Hollandia volt a listán. Az USÁ-t autóval jártam körbe, imádtam vezetni. Összesen 27 államban jártam, 18 000 kilométert vezettem. Texas és azon belül is Austin volt a kedvencem, a kaja miatt (nevet). Dél-Amerikát csak az utóbbi időszakban kezdtem el felfedezni kisebb-nagyobb körutazások során: a legutóbbi hat ország Paraguay, Peru, Chile, Brazília, Argentína és Uruguay volt busszal. 11 000 kilométert tettem meg négy hónap alatt Dél-Amerikában. Említettem, hogy egy kicsit Dél-Ázsiában is jártam: ott Sri Lankán fordultam meg.

 – Ez nagyon jól hangzik, de szerintem nem csak bennem merül fel a kérdés, hogy miből és hogyan lehet ennyi utazást menedzselni?

– Szerencsére sok mindent tudtam finanszírozni a keresetemből, mert keményen és sokat dolgoztam. Ahogy említettem, felküzdöttem magam a bármenedzseri pozícióig is. Az utazásokat mindig alaposan előre megterveztem, hogy a lehető legkisebb büdzsével tudjak útra kelni. A szálláson és a közlekedésen tudtam a legtöbbet spórolni, gyakran stoppoltam, couchsurföltem vagy az Airbnb segítségével találtam ideiglenes szállást. Az összes pénzemet utazásra költöttem. Gyakran ez úgy ment, hogy dolgoztam huzamosabb ideig és amikor elég pénzt gyűjtöttem össze, akkor terveztem be egy hosszabb utazást. Visszatérve új munkahelyet kerestem és így tovább. Illetve van egy jó tulajdonságom: könnyen szerzek barátokat. Előfordult például, hogy a barátnőmmel ültünk egy kávézóban, ahol összeismerkedtünk helyiekkel és fél órás beszélgetés után felajánlották, hogy meghívnak vacsorára és náluk is aludhatunk.

AMIKOR EGY ÉLET KERÉKBE TÖRT...

 – Nemrég azonban egy komoly változás következett be az életedben. Mi történt pontosan?

– Másfél éve, az említett dél-amerikai túra után, hazautaztam Brazíliába, hogy együtt nézzük a foci VB-t a családommal. Kábé egy hete lehettem otthon, amikor az egyik napon barbecue party-t rendeztünk az anyukám házánál. Este egy hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltuk a bátyámmal, hogy kimegyünk a környékre sétálni és pár fényképet lőni a Holdról. Egy dimbes-dombos-sziklás területet képzelj el. Valószínűleg lemehetett a vérnyomásom - ilyen előfordult már korábban is -  és elájultam. Ezúttal azonban a lehető legrosszabb helyen vesztettem el az eszméletemet: egy kisebb (2-3 méter magas) szikláról zuhantam le. Eltört az állkapcsom és a gerincem, tényleg nagyon szarul voltam. A sürgősségin ébredtem fel és nem éreztem semmit mellkastól lefelé.

 – Ez iszonyatos! Csoda, hogy életben vagy... A családodnak is rettentő nehéz lehetett.

 – Igen, főleg a bátyámnak, aki éppen ott volt velem. Anyukám vallásos, egyből azt kérdezte, hogy mit tett veled ezt az Isten és miért? Kérlelt, hogy maradjak otthon és akadálymentessé akarta tenni az egész lakást. Gondolkodtam és arra jutottam, hogy gondoskodás és kényelem ide vagy oda, én inkább ott akarom folytatni a saját életemet, ahol előtte abbahagytam. 

 – Hogy tudtad/tudod feldolgozni, hogy kerekesszékbe kerültél?

 – Nem dolgoztam még fel száz százalékban, és talán sosem fogom. A tudomány mai állása szerint nem sok mindent tudnak velem kezdeni: a gerincoszlopom tört el és nem maradtak épen az idegek. Mellkastól lefelé nem érzek semmit. Ha úgy tetszik, mellbimbótól lefelé, de azt még igen (nevet). Komolyra fordítva a szót: egy ilyen helyzetet nagyon nem könnyű elfogadni. Vannak hullámvölgyek, depressziósabb időszakok, de ez szerintem természetes. Inkább azt mondom, hogy épp most tanulom, hogyan is kell elfogadni ezt az egészet.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: HELLO MAGYAROK!