A sérült emberek – már csak a rengeteg hétköznapi nehézségekkel szembesülve is – könnyen érezhetik, hogy az ő érdekeik vannak a legeslegutolsó helyen. Gondoljunk csak arra, hány, de hány helyen nem megoldott például az akadálymentes közlekedés sem! Gyomorba vágó volt pár éve az a Mosolykával készült videó, mikor azt mutatták meg, mekkora feladat akár csak bejutni a belvárosba is. Az már csak hab a tortán, hogy a bármilyen módon sérült emberek, mindig, de mindig mások segítségére szorulnak. És sajnos sokszor ezt éreztetik is velük, akár akaratlan módon is.

Ha belegondolunk, milyen nehéz amúgy is, egészségesként segítséget kérni, talán kitalálható, milyen lélekromboló hatású az állandó tudat, hogy ez a kérés nem alkalmi, hanem a mindennapok része. Többek önbecsülését tartósan visszaveszi, ha folyamatosan szembesülniük kell azzal, hogy mások netán feleslegesnek tartják őket. Az egészséges idősebb embereknél is óriási probléma ez, ezért is életbevágó, hogy minden ember megtalálja a feladatát, azt a tevékenységet, amiben megtalálja az örömet, és ami által úgy érezheti, ezáltal a környezetének is úgymond hasznára lehet.

A tehetetlenség, kiszolgáltatottság roncsoló hatással lehet a pszichére is. Nemrég belefutottam egy a hatvanas években történt szörnyű esetbe Szekeres Károly Bűnösök vagy betegek című könyvében (Medicina Könyvkiadó 1969). Gábor, a fiatal és szorgalmas építőmunkás munkahelyi baleset áldozata lett. Vakolás közben a felette dolgozó vödréből rázúdult a malter, alig sikerült megmenteni a szeme világát. Onnantól a látása annyira megromlott, hogy további munkáját már nem tudta elvégezni. A létező szocializmus ellátórendszere gyakorlatilag azzal gondolta kezelni a problémát, hogy havi segélyben részesíti őt, aztán boldoguljon, ahogy tud. A korábbi munkájába természetesen már lehetetlen volt visszatérnie, máshoz nem értett. És senki, de senki nem segítette abban, hogy a megváltozott körülményei ellenére szakmát tanulhasson. Így hát inni kezdett, a segélyt a kocsmában hagyta, végül a paranoid gondolatok eluralták az elméjét. Csak a szerencsén múlt, hogy egykori munkavezetőjét nem sikerült megölnie. És mindez pusztán annak köszönhető, hogy betegen, sérült képességeivel nem tudott más tevékenységet találni. Holott ez segítséggel, melléállással egyáltalán nem lett volna lehetetlen feladat. Persze a legtöbb esetben nem lesznek ilyen súlyosak a következmények, de az alkoholizmus, a depresszió, a befelé fordulás fenyegető rém minden olyan ember számára, aki nem találja meg a helyét a világban.  Hollandiában már a kilencvenes évektől működnek sikerrel olyan éttermek, amik kifejezetten sérült embereket foglalkoztatnak. Ez a példa lebegett a hazai vállalkozók előtt is. Az első megváltozott munkaképességű és sérült embereket foglalkoztató étterem a máig működő Ízlelő Étterem Szekszárdon. A Hatpöttyös étterem a második ilyen hely nálunk, Székesfehérváron található, és immár három éve működik.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: 24.HU