Kandalló ropogó tűzzel, apuka éppen a fenyőfát díszíti, a csúcsra a csillagot anyuka angyali mosollyal nyújtja felé, a nagymama bejglit süt a konyhában, a kisunoka lisztes kézzel tapsikol mellette. A margarin már nem ragad, az ablakon át látszik a fényfüzérbe bújtatott kert, ahol a nagyobb gyerek a kutyával hógolyózik, nagypapa meg felnéz a csillagokra.
Idilli ünnepképek a reklámokból.

Csakhogy a száncsengős műhangulat helyett inkább az afféle jelenetsor lehet ismerős: „Mindent nekem kell csinálnom, te jó ég, elfelejtettük a nagyit, ez is a te hibád! Hogy néz ki ez a fa, az izzósornak is most kellett kiégnie, odakozmált a káposzta, utálom a mákot… Minek kellett meghívni Pityuékat, egész évben felénk se néztek! Elegem van a karácsonyból, ki találta ki ezt az egészet…?

Ilyenek a karácsony valóságtünetei, amikor ránk ereszkedik a vastag stresszfelhő, s még sürgetőbb körülöttünk a világ.

– Pedig csupán az ideális ünnepi állapot elérésére hajtunk. Kétségkívül túlterhelődünk, sűrűsödnek egyes dolgaink, mert mindenképpen jól akarjuk csinálni. De túl sok feladatot írunk elő magunknak: men?nyi étellel készüljünk, hány ajándékot vásároljunk.
 
Másrészt ritkán töltünk együtt ennyi időt a szeretteinkkel, ráadásul sokakkal egyszerre. Az összezártság is kihozhat ellentéteket, újraélesedhetnek a régi családi problémák – magyarázza dr. Bánki György pszichiáter.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

FORRÁS: SZABADFOLD.HU