Csupa hétköznapi mozdulat, ám a születése óta mozgássérült lábodi költőés festő, Bőhm András számára minden egyes gesztus, karjelzés, pózváltáskomoly fizikai megterhelést jelent.

Kín-gyökérből fontak
korbácsnak engemet,
Szeretni akartam;
nem lehet, nem lehet.
Csattognom kell durván
a világ nyakába,
s lenni amíg élek,
szembe szökő szálka.
(Végzet)

– Fogóval segítettek a világra, agyvérzést kaptam, s a mozgató idegközponthelyrehozhatatlanul károsodott – emlékszik vissza 1943 októberére. Mondandójátnégy évvel fiatalabb öccse önti szavakba, ugyanis Bőhm András beszéde azidegenek számára teljesen érthetetlen. – Egy életre megnyomorodtam, vagyahogy mondani szoktam, olyan jelmezbe kényszerültem, melyben gyakran mégszámomra is nehéz magamra ismernem.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: MEOSZ