A Hallatlan megalapításához két dolog kellett: egy kalandvágyó ember és hozzá a józan esze. Bartos Pál ingatlanközvetítőként, londinerként, banki munkatársként és egy fénymásolószalon üzemeltetőjeként kezdte a pályafutását, semmi köze nem volt a hallássérültekhez. A fénymásoló projekt elúszott, az összes megtakarítás oda lett, Bartos Pál kénytelen volt eladni az itthoni lakását, és kiment Amerikába szerencsét próbálni. A kiruccanás eredménye az lett, hogy ráült egy „nagy, csőrös, 18 kerekű” kamionra, amellyel az első kemény túráját New York belvárosában tette meg, a következő alkalommal pedig lazán keresztülszelte Amerikát a keleti partoktól a nyugatiig és vissza. „320 ezer kilométert tettem meg nettó másfél év alatt vagány magány életmódban, csupán négy állam maradt ki az ötvenből” – mesél a kétezres évek elejéről, mert szerinte mindennek ez a kezdete.

A kamionút alatt hangoskönyvekkel szórakoztatta magát, legtöbbjük életrajzi, pszichológiai témájú volt, de az utazásos önképzés során sokat hallgatott a metakommunikációról is. Ekkor csaphatott belé az isteni szikra, hogy meg kéne tanulnia jelelni. Még mielőtt azonban beiratkozott volna egy tanfolyamra, eltöltött néhány hónapot a Rab-szigeten, mert egészen 2004 nyaráig úgy érezte, hogy belőle búvárvezető lesz. Az is lett, de az uniós csatlakozásba vetett remény hazahúzta a szívét. Ősszel elment a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségéhez (SINOSZ), ahol spirálfüzetből tanították nekik a jelelést. Füzetből jelnyelvet tanulni azonban olyan, mint táncot elsajátítani papírról.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: VS.HU