Kissé aggódva indultam vasárnap este a Szigetre. Egy vaknak még baráti társasággal is kihívás elboldogulnia egy ilyen tömegfesztiválon. Főként, ha minden létező segítség nélkül, kizárólag a szigetezők, és a szervezők jóindulatára van bízva.

Az első nem túl nagy kihívás: eljutni a Filatorigát hévmegállótól a Hajógyári-sziget bejáratáig. Mindössze annyit kellett tennem, hogy a tömegben elkaptam két segítőkész lányt. Eléggé meglepődtek, amikor kiderült, hogy egyedül jöttem. Az ember fesztiválra általában barátokkal jár. Leszámítva persze azokat az eseteket, amikor sehogy, mert a csóró egyetemisták többnyire ki sem tudják fizetni a jegyet.

Elértünk a bejáratig, innen hogyan tovább? Egykori szigetes élményeimből merítve, rémlett valami önkéntes kísérő szolgálat, amit vakként igénybe vehetek. De vajon hol? Célba vettem az információs pultot. Azt mondták, mindjárt hívnak valakit. A „valaki” végülis két munkatársuk volt. Ők saját bevallásuk szerint, életükben nem hallottak még semmilyen segítő szolgálatról. Az a néhány kerekesszékes, akiket láttak bejönni, többnyire barátokkal voltak. Bár ez még csak a második Sziget fesztiváljuk, olyan hogy nekik kellene segíteni, még egyszer sem fordult velük elő.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: HVG