Tizenkét millió forintos műtét menthetné meg az ötéves kisfiú látásátHír | 2018.04.25.

A családja azonban nem tudja finanszírozni a beavatkozást, amelyet Magyarországon nem is végeznek el.

Az egyik szemével már nem lát az az 5 és fél éves sárbogárdi kisfiú, akinél 11 hónaposan kétoldali, genetikus eredetű retinoblasztómát diagnosztizáltak az orvosai. Ez a szem ideghártyájának daganatos megbetegedése – a gyermekkori szemészeti daganatok között a leggyakoribb. A kisfiú bal szemét egy 12 millió forintos műtét menthetné meg – írja a Blikk.

Már félévesen lehetett látni, hogy valami nem stimmel Dávid szemével. Sokat dörzsölte, és mintha nem látott volna elég jól. Amikor 11 hónaposan körkörösen kezdett mozogni a szeme, éreztem, hogy nagyon nagy a baj – nyilatkozta a lapnak a kisfiú édesanyja. A diagnózis után a budapesti Semmelweis Egyetem Szemklinikájára irányították őket, ahol kemoterápiát kapott, és megműtötték a szemét is, de úgy tűnt, minden hiába: hamarosan világossá vált, hogy a kisfiú jobb szeme menthetetlen.

A negyedik szülinapja után ki kellett operálni a szemét, amit azóta protézis helyettesít. Ekkor már a bal szemét is folyamatosan kezelték. Az egyik beavatkozás alatt egy vérrög keletkezett benne, és félő volt, hogy mindennek vége. Dávid azonban nagy harcos: úgy jött ki ebből, hogy még jobban is látott – mondta az anyuka, aki ezután egy ideig azt hitte, most már minden rendben lesz. A tumor azonban ismét kiújult. A magyar orvosok közölték a családdal, hogy nincs mit tenni, a gyerek el fogja veszíteni a látását. A család mégsem adta fel: Németországba vitték a kisfiút, ahol az esseni klinikán megvizsgálták, és azt mondták, protonterápiával talán meggyógyulhatna.

A gond csak az, hogy ilyen beavatkozást nem végeznek Magyarországon, Németországban pedig 12 millió forintba kerülne. A család a kiutazás és a vizsgálatok költségét tudná állni, de a terápiát már nem.

„A kórház három hét múlva kezdené a kezelést, addig szükségük van egy nyilatkozatra a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), hogy finanszírozza azt” – mondta az anya a Blikknek. A NEAK honlapján az áll, hogy a külföldi gyógykezelést engedélyeztetni kell velük, a költségeket pedig a betegnek előre meg kell finanszíroznia, ők csak annyit fizetnek ebből, amennyibe a kezelés Magyarországon került volna – írja a Blikk.

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

TOVÁBB A FORRÁSRA