Minden 3. ember küzd valamilyen alvászavarralHír | 2018.03.16.

A mai ember két órával kevesebbet alszik, mint a száz éve élt elődje, és a nők között több a rossz alvó, mint a férfiak körében – egyebek mellett ez derült ki a Benyovszky Orvosi Központ által az alvászavarok hátterének feltárására indított kutatási program eredményéből. Ma van az alvás világnapja.

Az első lépésként ezer felnőttre kiterjedt vizsgálat alapján összegezhető ez a megállapítás – mondta G. Németh György, az intézmény igazgatója az MTI-nek. Az elemzések szerint a nőkre a családi tűzhely melegen tartása és a munkahelyen a megfelelés kettős kényszere miatt általában fokozott nyomás nehezedik, ami sokszor rejtett, de állandó stresszként zavarhatja a nyugodt alvást. A rossz alvásban több más körülmény között szerepe lehet a női szervezet hormonális ingadozását kísérő tünetcsoportoknak is – tette hozzá.

Az alvás minősége kihat a közérzetünkre

A mai korra jellemző pörgés, a vele járó kaotikus életvitel azonban éppen ellene hat a jó alvásnak. A mai ember a villany, a tévé, a számítógép és egy sor az álomba szenderedés helyett az ébrenlét elnyújtására csábító technikai vívmány következtében eleve átlag két órával kevesebbet alszik, mint száz éve élt elődje. A gyorsított tempó egészségromboló hatásának ellensúlyozására viszont nem épült be életvitelünkbe valamiféle kultúra, mint például a belső harmóniát elősegítő, napi akár néhány perces meditáció. Így aztán nem meglepő, hogy jelenleg már – nálunk is, akárcsak Európa más országaiban – minden harmadik ember valamiféle alvászavarra panaszkodik – magyarázta a szakember.

Mediterrán munkarend kellene

A délutáni szieszta nem ördögtől való. Minden ebéd után elmélázunk a kollégákkal, milyen jó lenne ledőlni egy kicsit, és szusszanni egyet. Sokkal tovább és sokkal jobban tudnánk dolgozni utána, ez nem is kérdés. Van olyan ismerősöm, aki nemcsak ábrándozik erről, de be is vezette ezt a munkahelyén, és mindenki tiszteletben tartja.

Egy német cégnél dolgozom, már hosszú évek óta. Korán megyek be, reggel még jól fog az agyam, de ebéd után valahogy már nem megy a munka. Ilyenkor leülök a székembe, felteszem a lában, és alszom egy fél órácskát. Van egy speciális párnám, amit a fejem mögé teszek, és kényelmesen elszenderedem. Sosem kértem, mégis tiszteletben tartják ezt a kollégáim, ők rendszerint ilyenkor mennek el ebédelni, egyáltalán nem zavarnak, csöndben alhatok egy kicsit. Utána újult erővel folytatom a munkát. A főnökeim is tudják, szerintem valaki mesélte, mert a múltkor megkérdezték, hogy fél kettőre felébredek-e, kezdődhet-e akkor a meeting – meséli Gábor, aki otthon, hétvégén is lefekszik egy órácskára, amikor csak teheti.

„Évekig nem aludtam ki magam, amikor a gyerekeim kicsik voltak, ugyanis a lányom sportot űzött abból, hogy állandóan felkeltett. Aztán a kisfiam csecsemőként keltett, mert etetni kellett, nagyjából úgy éreztem magam, mint egy zombi. Amikor már négy éve nem aludtam egyhuzamban végig hat órát, nappal is ingerültebb voltam, mint szerettem volna. Akkor a barátnőm azt mondta, hogy ez így nem mehet tovább, felnyalábolta a gyerekeimet, és elvitte őket három napra, azzal a felkiáltással, hogy ne csinálj mást, csak aludj. És én aludtam… Utána hetekig új embernek éreztem magam!” – meséli Virág.

A stressz, a bőséges vacsora és a kevés mozgás nem segít

Mindenkinek az életében vannak olyan időszakok, amikor valamilyen probléma különösen foglalkoztatja, ezek a dolgok akkor sem hagyják békén, motoszkálnak az agyában, amikor aludna. Ilyenkor rosszul alszunk, gyakran felébredünk, vagy esetleg hajnali háromkor talpon vagyunk. A szakemberek szerint ezen lehet változtatni, és kell is, ugyanis a jó alvás tanulható. És mivel életünk minden percére kihat az alvásminőségünk, ezért érdemes és kell is ezzel foglalkozni. Kezdjünk mondjuk azzal, hogy keveset eszünk lefekvés előtt, igyekszünk fizikailag elfáradni, vagyis sportolni mindennap és megpróbáljuk kizárni a rossz gondolatokat az agyunkból elalvás előtt. És ha megtanulunk meditálni, akkor egy idő után észre fogjuk venni, hogy jobban megy az alvás is…

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

TOVÁBB A FORRÁSRA