„Olyan betegemet is sikerült felállítani a tolószékből, aki 10 évvel ezelőtt kapott stroke-ot”Hír | 2018.03.13.

Az ARNI-módszer egy Angliából származó tréning, amely stoke-os és egyéb agysérültek rehabilitációját teszi lehetővé. Tavaly mutatta be először Pásztor Gabriella gyógytornász Magyarországon a módszert stroke-on átesetteknek. Azóta rengeteg embernek segített már. A szakember a napokban ismét hazalátogatott, budapesti workshopján beszélgettünk vele.

Honnan ered az ARNI-módszer?

Dr. Tom Balchin dolgozta ki ezt a funkcionális és gyakorlati tréninget, aki maga is nagyon fiatalon esett át egy stroke-on. A saját gyógyulása érdekében fejlesztette ki ezt a nem mindennapi gyakorlati alkalmazást, és azt vette észre, hogy hihetetlenül gyorsan javul az állapota. Angliában kezelnek sima gyógytornával és ezzel a speciális módszerrel is betegeket, és a vizsgálatok szerint az ARNI-s betegek jóval gyorsabban épülnek. Az ARNI sosem áll meg, folyamatosan kutatják és fejlesztik. Ez az egyik titka. Jómagam több mint 25 éve vagyok gyógytornász, Magyarországon kezdtem a szakmát, és Londonban ismerkedtem meg az ARNI-val. Addig nyüstöltem Tomot, ameddig a módszer nyitását nem támogatta, mert azt gondoltam, haza kell hoznom a technikát, hisz itthon is megérdemlik az emberek. A Senior ARNI Instruktor pozíciót eddig csak hat ember kapta meg a világban, büszke vagyok arra, hogy én is köztük lehetek.

Hogyan lehetne összefoglalni, mi történik egy stroke-os beteggel?

Amikor valaki agyvérzést kap, egyes agyi területei használhatatlanná válnak, azonban idővel visszaszerezheti elvesztett képességét úgy, hogy más egészséges idegsejtek átveszik a használhatatlan szerepét. A funkcionális gyakorlatok serkentik az agy plasztikusságát, ami növeli az idegek javulását. Ha ezt a páciens is megérti, akkor a stroke után is minőségi életet élhet.  Funkcionális mozgást adunk át a betegnek, megtanítjuk arra, hogyan álljon fel a székből, hogy kell lemenni a földre, mert a legtöbb stoke-os nagyon tart attól, hogy ha elesik, nem fog tudni felállni.  A másik nagyon fontos dolog, hogy önbizalmat adunk a páciensnek. Ez egy sikerorientált alkalmazás, ahol az instruktor és a beteg közösen építi fel a tréninget, amelyre szüksége van; a beteg a mozgásban stabilitást kap, és eltűnik a félelemérzet. Olyan elemeket mutatunk meg, amik a hétköznapi, aktív napi életben is fontosak. Megtanítjuk nyúlni egy tárgyért, hogy hogyan boldogulhat akkor is, ha nincs segítsége és egyedül van.

Hány stroke-os beteg van idehaza?

Több mint 45 ezer ember érintett stoke-ban Magyarországon. Nagy szám, és egyre több fiatal is van közöttük, a hétvégi workshopon is volt egy csupán 20 éves fiú, aki az agyi infarktusa előtt élsportoló volt. Sajnos a betegség nem válogat…

Nagyon fontos, hogy a sérülés után az agy plasztikusságát kihasználjuk. Az idegpályák megerősödnek, és átadják az új funkciót az új sejteknek. Ezért van az, hogy rengeteget kell gyakorolni egyfajta mozgást, és folyamatosan ismételni.  A kevésbé használt képességek és az azért felelős idegi kapcsolatok csökkennek, a sokat használtak ezzel szemben megerősödnek.

Mi az ARNI lényege pontosan?

A módszer lényege, hogy ne érezzék magukat betegnek az emberek, felejtsék el a korlátokat. Természetesen mindig elmondjuk, hogy 100%-os javulást nem ígérhetünk senkinek, valamint nagyon fontos, hogy a páciens akarjon meggyógyulni, higgyen a javulásban. Arra tanítjuk meg az embereket, hogy tudjanak teljes életet élni. Nincs lehetetlen és rossz mozgás sem, a lényeg az, hogy mozogni, gyakorolni kell. Nekünk az az alap, hogy megértsék az érintettek, hogy a kitartásuknak, kemény munkájuknak és akaratuknak nagyon fontos szerepe van a felépülésben. Csak ezen dől el, hogy mit fognak elérni.

Milyen gyorsan hat a módszer?

Az ARNI-val nagyon gyorsan nagyon sok pozitív változást tudunk elérni, ha ebben a beteg is partner. A hétvégi workshopon egy 85 éves bácsi, aki addig nem tudott kiszállni a tolókocsiból, a nap végén táncolt a feleségével. Ez nem egy hagyományos gyógytorna, mindenki az önmaga trénerévé válik. Amikor Tom még egészséges volt, sokat DJ-zett, ezért a rehabilitációja során is sokat alkalmazta azt a fajta mozgást. Napi 3 órát gyakorolta, és ez hozta elő a régi mozgásokat az agyból. Az agysejtek átvették a funkciót, és beindultak a finommotoros mozgások.

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

TOVÁBB A FORRÁSRA